A világbajnokság megnyerése után sem áll le Verstappen, újabb pole-t húzott be Mexikóban

2022. október 29. – 23:20

A világbajnokság megnyerése után sem áll le Verstappen, újabb pole-t húzott be Mexikóban
Max Verstappen a Mexikói Nagydíj időmérőjén – Fotó: Rodrigo ARANGUA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíj időmérőjét szombaton, ő indulhat az első rajtkockából a futamon. Verstappen 7. pole pozícióját szerezte idén, legutóbb a Japán Nagydíjon indulhatott az élről. George Russel rajtolhat majd mellőle, a harmadik helyet pedig a másik Mercedesszel Lewis Hamilton szerezte meg. Ez volt a Mercedes egyik legerősebb időmérős teljesítménye idén. A hazai közönség előtt versenyző Sergio Pérez 4. lett a másik Red Bullal. Gyengén mentek a Ferrarik a mexikói pályán: Carlos Sainz 5. lett, míg Charles Leclerc csak 7.

Tavaly az akkor még a Mercedesnél versenyző Valtteri Bottas szerezte meg a pole-t, a futamot azonban a 3. helyről induló Max Verstappen nyerte Mexikóban.

Az időmérő végeredménye annyiból meglepő, hogy szabadedzéseken főleg a Ferrari és a Mercedes villogott, ők nyerték az első és a harmadik gyakorlást. (A második szabadedzés nem volt mérvadó, mert gumiteszttel töltötték a csapatok.) Ezek után megjósolhatatlan volt, hogy ki nyeri az időmérőt, nagyon közel volt egymáshoz az élmezőny.

A Q1-ben sokat küszködtek a versenyzők a tapadás hiányával és a nehezen felmelegedő gumikkal, sok volt a kisebb megcsúszás, korrigálás. Az első szakaszt Hamilton nyerte, 53 századdal volt gyorsabb Verstappennél, és több mint 3 tizeddel Leclercnél. Valtteri Bottas okozta a Q1 legnagyobb meglepetését azzal, hogy 4. helyen jutott tovább az elmúlt futamokon csak szenvedő Alfa Romeóval. Mick Schumacher (Haas) és Sebastian Vettel (Aston Martin) ezredre azonos időt autózott, de végül egyikük sem jutott tovább a Q2-be. Rajtuk kívül Lance Stroll, Alexander Albon és Nicholas Latifi esett még ki.

A Q2-ben is folytatódott Bottas szárnyalása, egy ponton 3. helyen is állt a finn pilóta, végül 6. helyen jutott tovább az időmérő döntő szakaszába. A Q1 után a Q2-t is megnyerte Hamilton, ezúttal Sainzot előzte meg, mindössze 8 ezred volt köztük. A Red Bullok a 4-5. helyen mentek tovább, míg Charles Leclerc a másik Ferrarival csak 8. volt. A top 10-be jutott még Esteban Ocon, Fernando Alonso (mindketten Alpine) és Lando Norris (McLaren). Daniel Ricciardo, Csou Kuan-jü, Cunoda Juki, Pierre Gasly és Kevin Magnussen esett ki a Q2-ben.

A Q3 elején váratlanul Verstappen ugrott az élre, az első próbálkozások után után a hollandé volt a leggyorsabb kör. Őt George Russell és Sergio Pérez követte. Hamilton is erős időt autózott, de a pálya levágása miatt elvették a körét. Verstappen a végén még tovább tudott gyorsulni, 3 tizeddel volt gyorsabb Russellnél, így övé lett a pole pozíció. A harmadik helyre Hamilton jött, Pérezt is megelőzte az egyetlen érvényes körével. A Ferrarik nem voltak versenyben az első rajthelyért: Sainz 5. lett, míg Leclerc csak 7., még Bottas is megelőzte a monacói versenyzőt.

Az időmérő végeredménye:

Az egyéni és a konstruktőri világbajnoki cím sorsa már korábban eldőlt, Max Verstappen és a Red Bull előnye már behozhatatlan. Az egyéni bajnokság második helyéért megy még nagy csata, Leclerc és Pérez harcolnak az ezüstéremért, a Mexikói Nagydíj előtt csupán 2 pont volt köztük. A Mexikói Nagydíj magyar idő szerint 21 órakor kezdődik vasárnap.

A világbajnokság állása, pilóták:

  • Max Verstappen: 391 pont (már világbajnok)
  • Charles Leclerc: 267 pont
  • Sergio Pérez: 265 pont

A világbajnokság állása, csapatok:

  • Red Bull: 656 pont (már világbajnok)
  • Ferrari: 469 pont
  • Mercedes: 415 pont
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!