Megbukott a doppingellenőrzésen a korábbi világelső teniszező, Simona Halep

2022. október 21. – 16:42

Megbukott a doppingellenőrzésen a korábbi világelső teniszező, Simona Halep
Simona Halep a 2019-es győzelme után – Fotó: Thomas Lovelock/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Életem legnagyobb megrázkódtatása” – írta a Twitteren Simona Halep, miután kiderült, hogy az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon pozitív doppingmintát adott. A Roxadustat nevű szert találták meg a szervezetében, igaz csekély mennyiségben. A gyógyszer a BBC szerint a vörösvértestek termelődését fokozza. A nemzetközi szövetség kikérte a B próba eredményét, és az is alátámasztotta, hogy tiltott anyagot mutattak ki a játékosnál.

Az orosz Marija Sarapova 2016-os esete óta az egykori világelső román a legnagyobb név a sportágban, akit elfogtak egy ellenőrzésen.

„Ma kezdődik életem legnehezebb meccse: harc az igazságért. Egész pályafutásom alatt egyszer sem fordult meg a fejemben a csalás gondolata, mivel ez teljesen ellentétes mindazokkal az értékekkel, amelyekre neveltek” – írta, és hozzátette, hogy egy ilyen helyzetben teljesen összezavarodottnak és elárultnak érzi magát.

Kijelentette, hogy a becsületéről van szó, és arról, amit az elmúlt 25 évben a teniszben felépített. Halep 2018-ban megnyerte a Roland Garrost, 2019-ben pedig a wimbledoni bajnokságot.

A 31 éves Halep még szeptemberben jelentette be, hogy orrműtéte után idén már nem versenyez. Pillanatnyilag a kilencedik helyen áll a világranglistán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!