Csercseszov először azt kérdezte Kubatovtól, hol vannak a magyar játékosok?

2022. október 20. – 19:02

Másolás

Vágólapra másolva

Dárdai Pál és Sztanyiszlav Csercseszov is a vendége volt annak a konferenciának, ami az Együtt a Sportért nevet kapta, és amit a The Path Sports Management szervezett a Puskás Arénába. A két edzőnek nincs közös múltja, amikor a Fradi pályán az orosz válogatott 3–0-ra verte a magyart barátságos meccsen 2017-ben, már nem Dárdai volt a magyar kapitány, hanem Bernd Storck, de Csercseszov ült az orosz kispadon.

„Sokszor megkavartam itthon a vizet, úgy éreztem, a mentalitáson változtatni kell, mert toxinnal nem lehet dolgozni, és korábban ez jellemző volt. Tudtam, mit tudnak a társak, ezt edzőként próbáltam belőlük kihozni, de ez nem ment volna, ha nem partner a média, ha nincs a szurkolóktól türelem. A pozitív embereket kell magunk mögé gyűjteni, aki negatív, az lehúz, azt ki kell tolni. A sport pszichológia, egy mély és előremutató beszélgetés a játékossal olykor többet ér, mint egy jó edzés. De a méreg, az ki kell jöjjön mindenkiből.”

Dárdai szerint fontos a jó kritika, mert az előrevisz. Azt sem bánja, ha megsértődnek a magyar edzők a kritikán, mert Magyarország a létesítményekben előrelépett, de jobb játékosok kellenének, mint amik most vannak. Willi Orbán nem a magyar futball terméke, de a válogatott nagy értéke, nincs hozzáfogható játékos, akit itthon neveltek fel. Szoboszlai Dominik képességeit az édesapja fejlesztgette, édesapja szerepvállalása nélkül nem lenne a Lipcsében. Egy magyar toptehetség, és egy külföldi között nagy a különbség, és azon kellene dolgoznia mindenkinek, hogy ez mihamarabb eltűnjön. A legnagyobb fia, Palkó miatt is nézi a magyar bajnokságot, és nem nagyon lát olyan magyar játékost, aki azonnal a hasznára tudna válni a Ferencvárosnak, ez pedig a nevelőedzők hibája. Azt is megállapította, hogy vezetői hiány is van, ebben is előre kell lépnie a magyar focinak, de úgy gondolja például, hogy a Fehérváron kinevezett sportigazgató, Juhász Roland az Anderlechtnél megszerzett tapasztalatait tudja majd hasznosítani. Amiken átment, most majd elő tudja venni.

„Ne legyünk Pató Pálok, mert amíg mi dolgozunk, addig a Nyugat is fejlődik, és nagyot kell ugrani ahhoz, hogy utol lehessen érni őket. Ehhez jó melósok kellenek, anélkül nem fog menni. Ha egy ilyen konferenciát az utánpótlással dolgozó edzők összehívnának, és nem titkolóznának egymás előtt, már jól járnának. Mert így most csak mi, kívülről mondjuk el a bajokat. A németeknél működik az információcsere, egymás hibáiból is tudnak tanulni, én is jártam ilyenen, és amikor visszamentem Berlinbe, elkezdtem javítgatni a hibákat, tanultam a dortmundiak észrevételeiből. Az angolok német edzőket hívtak előadást tartani, én is voltam ott, kifaggattak, mit, hogyan csinálunk, és utána felépítették a saját utánpótlásukat, mert érezték, hogy bajban vannak. Ezek után jobbnál jobb korosztályok váltották egymást, amelyek eredményesek is voltak” – magyarázta a Herthával kétszer is nemzetközi kupáig jutó 46 éves edző.

Maximálisan egyetért a holland futballzseni, Johann Cruyff meglátásával, a futball egyszerű, de egyszerűen futballozni nehéz. A helyezkedés és a passz mindennek az alapja, ezt tanulta Garami Józseftől Pécsen, mert ha már rosszul helyezkedik valaki, szűkül az idő és a tér, amíg meg tudja a játszani a labdát, és ugyanez a helyzet egy rossz passznál is.

„Egy edző belehalhat, ha a negatív dolgokkal foglalkozik

– vette át tőle szót a Fradi orosz edzője. – Mindig pozitívan állok a dolgokhoz, még a tegnapi, iváncsai meccs után is. Ilyen nehéz munkám még sehol sem volt, akárhol jártam, mert 15 ország játékosaiból kell csinálni egy jó csapatot csinálni, 15 arcot pedig nehéz felvenni.”

Csercseszov azt is elmondta, igyekszik tartani a lépést a fiatal játékosaival, és sokáig csak egy nyomkodós régi telefonja volt, de az nagyon idegesítette, hogy a játékosok a telefonjaikat nézik még a masszázson is. Változtatott, és már van három iPhone-ja. A magyar futball szerinte jó úton jár, de őszintén beszélt arról is, mi nem tetszik neki.

„Analizáltam a csapatot, majd azt kérdeztem Kubatov elnök úrtól, hol vannak a magyar játékosok? Ezzel nem azokat akartam bántani, akik ott voltak, más nemzet futballistáit. A lengyel Legiánál hasonló volt a helyzet. Egy magyar magnak lennie kell. Nagyon szeretném, hogy ez így legyen, és megtaláljam azokat a magyarokat, akiket be lehet vetni. Az a munkája minden edzőnek, hogy jó játékosokat neveljenek.”

A mondandója végén viccelődött, hogy nem találja az asztalon a vodkát. Oroszországban ugyanis a beszéd után szokás a koccintás.

A kárpátaljai születésű menedzser, Varga Sándor tolmácsolta Csercseszov szavait, aki már ott volt azon a korosztályos meccsen is, amikor Csercseszov 16 éves volt, és Kiprich kirúgta az egyik fogát. Varga topmenedzserként sok sztárral kapcsolatba került, Hriszto Sztojcskov is az ügyfele volt, és az ukrán Szerhij Rebrov is így került Budapestre.

Dárdaitól megkérdezték, dolgozna-e a magyar utánpótlásban. Azt válaszolta, ő építő edző, amikor a Herthát átvette, a játékoskeret értéke 50 millió euró volt, amikor átadta az ötszöröse, és időközben 20 millióért eladták Lazarót az Internek. Nagy büszkeség felépíteni egy fiatal játékost, átvinni őket a hídon. A magyar válogatottnál is építkezett, de ehhez idő kell, nem szeretne semmibe beleugrani, ezért is éli most a nyugdíjas életét.

„Azt akarom érezni, hogy egy projektben önmagam vagyok. Akár itthon is lehet ilyen, őszinte, egyenes emberekkel, őszinte tervekkel kell ezt elkezdeni. És akkor még a pénz sem elsődleges.”

Csercseszov ebben a kötetlen beszélgetésben teljesen más arcát mutatta, mint a kispad mellett vagy a tévékamerák előtt, nem volt egyáltalán morózus. Azt is mondta, amikor elmegy egy játékosa a válogatottba, a visszatérése után az arc ugyanaz, a tartalom viszont teljesen más. „Újra kell hangolni a gitárt”

A végszót is ő adta, mert a szezon elején ismertette a játékosokkal a célokat. Ebben benne volt a kupagyőzelem is. Iváncsán a Magyar Kupa-siker elment, így most már az Európa-liga trófeáját kell megszerezni, aminek a döntője épp abban a stadionban lesz, ahol ez a beszélgetés is zajlott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!