Legalább 125 halottja van egy indonéziai futballmeccs után kitört tömegverekedésnek

2022. október 2. – 07:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 125 ember meghalt, több százan pedig megsérültek tegnap egy indonéziai futballmeccs után kitört tömegverekedésben. A malangi Arema FC szombaton hazai pályán 3-2-re kikapott a szurabajai Perszebajától, amire 23 éve nem volt példa, az ősrivális csapatok mérkőzésének vége után a két szurkolótábor azonnal a pályára rohant, és egymásnak esett. A rendőrség könnygázzal fújta le a tömeget, ezután pánik tört ki. A könnygáz olyan sűrű volt, hogy többen megfulladtak. A feldühödött szurkolók megtámadták a rendőröket is, autókat borítottak fel, az áldozatok között két rendőr is van.

A stadionból menekülni próbáló tömeg összezsúfolódott a szűk kijáratnál, ahol sokan elájultak, mások a kerítéseken átmászva próbáltak kijutni a stadionból.

Több mint háromszáz embert szállítottak kórházba, de közülük sokan életüket vesztették útközben vagy a kezelés során – mondta Nico Afinta, Kelet-Jáva rendőrfőnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján. A hatóságok eleinte 174-re becsülték a halálos áldozatok számát, néhány órával később azonban 125-re helyesbítették az adatot. Az áldozatok száma ugyanakkor tovább emelkedhet, mert sok sérült állapota súlyos, tizenegy sérült állapota válságos.

A Fifa szabályai szerint a mérkőzéseken sem a biztonsági személyzet, sem a rendőrök nem használhatnak gázt a tömeg oszlatására.

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Az indonéz labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított, a hatóságok szerint a nézők száma mintegy 4000 fővel haladta meg a stadion befogadóképességét. A Persebaya Surabaya szurkolói ugyan nem vásárolhattak jegyet a mérkőzésre – a szervezők tartottak az összecsapásoktól – azonban mégis 42 ezer jegyet adtak el a 38 ezer férőhelyes Kanjuruhan stadionba. Joko Widodo elnök elrendelte, hogy az indonéz élvonalbeli bajnokság minden mérkőzését le kell állítani a vizsgálat lezárásáig.

A labdarúgó-mérkőzéseken előforduló erőszakos cselekmények nem új keletűek Indonéziában, az Arema FC és a Perszebaja régóta riválisok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!