Szorult helyzetben a legjobb védekezés a támadás

2022. szeptember 18. – 06:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex szokásos hétvégi sakkfeladványában első ránézésre a sötét fél áll jobban. Szembeötlő az állásról, hogy úgy terelte a vezérét és a futóját, hogy mindjárt mattot ad. A világos azonban nemcsak megakadályozza a mattot, hanem egy precíz ellentámadás végén, négy lépés után megadásra készteti a sötét királyt.

Világos indul, és 4 lépésben mattot ad
Világos indul, és 4 lépésben mattot ad

Elsőre nem könnyű észrevenni, hogyan lehet matt ebből az állásból, de ha abból indulunk ki, hogy az állandó sakkban tartás mindig jó menekülési útvonal, akkor már kiszúrható, mit kell tenni ebben a szorult a helyzetben. Így pedig gyorsan elrepül az a négy lépés, és remekül követhető lelki szemeink előtt, hogyan kerül világos végül fölénybe.

E heti sakkrejtvényünket is Jakobetz László FIDE-mestertől kaptuk, a megoldás levezetése szintén Jakobetzé. Elöljáróban azt is elárulta, hogy sok játékost mentett már meg ez a mattkép, ami a 6-7 éves Polgár-lányok kedvencei közé tartozott annak idején. A megoldás a reklám alatt, a korábbi feladványokat pedig itt nézheti vissza.

1.He7+ A huszár sakkot ad, amivel a királyt a sarokba kényszeríti Kh8
2.Vxh7+!! (Vagyis a vezér feláldozza magát, és ami nélkül nem jutnánk célba: a királynak ki kell ütnie a legértékesebb bábut Kxh7
3.Bh4+ Vh5 (A bástya sakkot ad, amit a vezérnek el kell zárnia, de ezzel nem tudja megúszni a vereséget, mert a bástya leüti, és a parti befejeződött.
4.Bxh5 matt

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!