A birkózó Lévai Zoltán vb-döntős, Losonczi Dávid a bronzért harcolhat

2022. szeptember 10. – 23:01

frissítve

A birkózó Lévai Zoltán vb-döntős, Losonczi Dávid a bronzért harcolhat
Lévai Zoltán bejutott a döntőbe a 77 kilósok közt – Fotó: Andrej Cukic/MTI/EPA

Másolás

Vágólapra másolva

Lévai Zoltán mind az öt mérkőzését megnyerve bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammosok döntőjébe, Losonczi Dávid veszített az elődöntőben, így vasárnap a bronzérmért léphet szőnyegre a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

A tavaly szívizom-gyulladás miatt hosszú hónapokig betegeskedő Lévai a 2017-es vb-győztes Nemes Viktorral találkozott, aki a hazai nézők biztatásától hajtva erősen kezdett, keményen állt a lábán és meggyőzőbben birkózott riválisánál, így másfél perc után Lévait küldték le a bírók (0-1).

Lévai ki tudott bújni a fogásából, visszatámadott és mögé került (2-1), így pedig nem minimális hátrányból, hanem előnyből állhatott fel a szőnyegről. A szünetig nem változott az állás, a második szakasz első percének végén viszont eggyel nőtt a Honvéd versenyzőjének előnye Nemes intése után. 3-1-re meg is nyerte a találkozót.

„Nem az volt a taktika, hogy én megyek le először, meg akartam hajtani az elejét, de aztán alkalmazkodtam a helyzethez, jött a B-terv. Szerencsére jól jöttem ki a szituációból, a második menetben pedig már éreztem, hogy elfáradt”

– nyilatkozta az MTI-nek Lévai az elődöntő után. A fináléban a tokiói olimpiai döntőben Lőrincz Tamással szemben alulmaradt kirgiz Akzsol Mahmudov vár rá.

A felnőtt világversenyen újonc 87 kilós Losonczi Dávidot az olimpiai bronzérmes Zurabi Datunashvili ellen elveszítette az elődöntőt. Az ESMTK 22 éves tehetsége az első másfél percben egyértelműen irányított, óriási erővel küzdött, grúz ellenfelét megintették (1-0). A stabilan birkózó Datunashvili a második menetben intést harcolt ki, és hosszas előkészítés után bebillentette (1-3). Losonczi vitatta az akciót, a videózás egyértelműen bizonyította, hogy elfordult kilencven fokkal, a rossz challenge pedig újabb pontot ért riválisának (1-4), ami később döntőnek bizonyult. A folytatásban Losonczi egy szép levitellel két pontot faragott hátrányán, de az utolsó percben hiába küzdött, Datunashvili minden támadását visszaverte.

„Nagyon sajnálom, mert világbajnoki címért jöttem Belgrádba. Mindenesetre, ha vasárnap úgy birkózom mint most, akkor meglesz a bronzérem” – összegzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!