Sallai Rolandnak eltört az arccsontja, miután fejbe rúgták egy meccsen

2022. szeptember 4. – 14:34

frissítve

Sallai Rolandnak eltört az arccsontja, miután fejbe rúgták egy meccsen
Fotó: FEDERICO GAMBARINI / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sallai Rolandnak az arccsontja tört el szombaton, amikor a Freiburg magyar válogatott labdarúgója megsérült a Bayen Leverkusen elleni bajnoki találkozó elején.

A magyar válogatott támadót a leverkuseni Jonathan Tah a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője Sallai szemét is érte. Tah a szabálytalanságért sárga lapot kapott. Ezt követően Rolandot percekig ápolták, végül hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.

A közmédiának ma nyilatkozott Roland édesapja, Sallai Tibor, aki vasárnap a délelőtti órákban tudott beszélni fiával.

Ahogyan azt elmondta nekem, a szeme alatti csontrészéből tört le egy darab. Most viszont még eléggé be van dagadva a szeme alatt, emiatt kell várniuk a végső döntéssel holnapig

– mondta. A válogatott labdarúgónak hétfőn vissza kell mennie újabb vizsgálatra, ahol majd eldöntik: szükség van-e műtétre, vagy sem. Jelenleg a bal szemét továbbra sem tudja kinyitni, jegelnie kell azt a területet.

Roland apukája szerint a körülményekhez képest fia azért jól van, már szeretne játszani a Freiburgban a csütörtöki Európa-liga-meccsen is, a kupasorozat csoportkörének első fordulójában.

Az ominózius meccset a csapata egyébként nélküle nyerte meg 3-2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!