Engedélyezték a raszta hajakra kifejlesztett speciális úszósapkát

2022. szeptember 3. – 13:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) engedélyezte az afro, raszta, és egyéb dús, hosszú hajjal megáldott emberekre tervezett Soul Cap-et. A szövetség korábban a 2020-as tokiói olimpia esetében nem adott engedélyt, de az öt év munkája, amit a sapka fejlesztésével töltöttek, végre áttörést hozott.

Az olimpia esetében azért utasították el a Soul Cap használatát, mert nem követte a fej természetes formáját, ami miatt sokan kritizálták. Az úszók és a szövetség most azonban örülnek, ugyanis sok esetben egy sportolónak a haja és a sport között választani, és sok karrier maradt félbe így. A szövetség vezérigazgatója, Brent Nowicki üdvözölte az újítást, szerinte a úszósportnak befogadónak kell lennie és sokszínűnek, így fontos, hogy minden sportolónak megfelelő felszerelése legyen.

A Soul Cap gyártója is kiadott egy közlemény, miszerint vastag, sűrű és göndör hajú úszóknak eddig nem feleltek meg a szabvány úszósapkák, és emiatt bizonyos csoportok vagy nem versenyeztek, vagy feladták a sportot úgy ahogy volt.

A sapkát szeptember elsejétől lehet használni hivatalos versenyeken.

(Inside the Games)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!