A moldáv Sheriff Tiraspol vagy a cseh Plzen jöhet a Fradinak a BL-ben
2022. augusztus 2. – 12:11
frissítve
Miközben a Ferencváros futballcsapata éppen úton van Azerbajdzsánba, ahol szerdán magyar idő szerint 18 órától játszik a Qarabaggal a Bajnokok Ligájában, az európai szövetség (UEFA) elkészítette a következő kör, vagyis már a playoff sorsolását. Azt már egy nappal korábban nyilvánosságra hozta az UEFA, hogy a magyar bajnok nem lehet kiemelt.
Kedden kora délután pedig megtudhattuk, hogy ha túllép a Qarabagon a magyar csapat, akkor a moldáv Sheriff Tiraspol vagy a cseh bajnok Plzen vár rá. Az első meccset Magyarországon rendezik. A moldáv bajnok egy éve nagy meglepetésre legyőzte a csoportkörben a későbbi győztes Real Madridot. A Plzen háromszor járt eddig a legrangosabb sorozat főtábláján, legutóbb 2019-ben. A két klub már kedden összecsap egymással.
A Ferencváros ha nem jár sikerrel a Qarabag ellen, akkor az Európa Ligában folytatja. Akkor is hazai pályán kezd, akkor az ír Shamrock Rovers vagy az észak-macedón Skupi lesz a riválisa.
A Konferencia-ligában érdekelt Fehérvár ha átjut a moldáv Petrocubon, akkor a Kölnnel kerül szembe, és az első meccs Németországban lesz. Ha a Kisvárda elbúcsúztatja a norvég Moldét, akkor jó eséllyel az osztrák Wolfsberger kerülhet az útjába, amelyik a máltai Gzirával méri össze az erejét.