Korlátozzák a szlovákok a Slovan-Fradi BL-meccs jegyeladásait

2022. július 14. – 11:06

Korlátozzák a szlovákok a Slovan-Fradi BL-meccs jegyeladásait
Gólt ünnepelnek a Ferencváros játékosai a kazah Tobol ellen szerda este – Fotó: Kovács Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Már a tizenegyesrúgásokra készültek a Batumi–Slovan Bratislava Bajnokok Ligája selejtezőn, amikor jött Vladimír Weiss, és szögletből a kapuba juttatta a labdát, ezzel a 123. percben 2–1-re nyert, és továbbjutott a szlovák bajnok. A Slovannak így a Fradi lesz az ellenfele a következő fordulóban.

A 32 éves Weiss a Slovan egyik legnevesebb játékosa, egykor megfordult a Manchester Cityben is, most az arab világból tért vissza Szlovákiába, és az édesapja az edzője.

Az idősebb Weiss úgy értékelt, „Ha harcolsz, jön a szerencse. Ezt korábban hiányoltuk. Elmondtam a játékosoknak, hogy szerintem egy új csapat születik egy ilyen meccs után. Legbelül úgy érzem, valami jóba kezdtünk.”

A 35 éves Juraj Kucka is túl van már élete legjobb évein, amikor az olasz élvonal egyik legtöbbet futó középpályása volt. A Slovan játékosa most Holman Dávid, aki korábban játszott a Fradiban. A szerb Saponjicot a Benfica igazolta le, az Atletico Madridban is kapott két meccset, de oda nem fért be, a Slovanban próbálja újraépíteni önmagát.

Az Új Szó arról írt, hogy már közvetlenül a továbbjutás után kaptak a Slovan szimpatizánsai egy emailben infókat arról, hogy korlátozzák a jegyértékesítést a visszavágóra. Előnyben lesznek a bérleteseken kívül azok is, akik a Batumi ellen már váltottak jegyet, és akik már korábban kapcsolatba kerültek a klubbal.

„A saját szurkolóinkkal szeretnénk megtölteni a stadiont, nem magyarországi vagy Szlovákia déli régióinak ferencvárosi drukkereivel. Azt akarjuk, hogy ne ismétlődhessen meg az 1992-es eset, amikor a Téglamezőt Fradi-szurkolók ezrei lepték el Budapestről, Dunaszerdahelyről”

ismertette a lap a klub üzenetének tartalmát.

A 30 évvel ezelőtti meccs nagy visszhangot váltott ki, mert kommandósok verték szét a Fradi-tábort. „Meggyőződésem, hogy előkészített menetrend szerint zajlottak az események. Nem félek kimondani, amikor a barna ruhás, fekete maszkos kommandósok megindultak, a fasizmus jutott eszembe” – nyilatkozott Nyilasi Tibor edző. A Slovan kint 4–1-re nyert, itthon gól nélkül ért véget a visszavágó.

A Slovan drukkerei egyébként nem szokták elkísérni csapatukat mostanában az idegenbeli meccsekre, de a Fradi elleni meccs biztosan sokkal többeket mozgat meg, mintha bármelyik más környékbeli csapattal játszanának. Az előző szezonban volt egy balhés meccsük, tavaly októberben Nagyszombatban a pályán verekedtek össze a helyi drukkerekkel.

Az első meccs, a jövő héten Budapesten lesz egyébként, a visszavágó pedig július 27-én Pozsonyban.

A pravda.sk úgy mutatta be a Fradit, mint egy zsoldoscsapatot, amelyiket orosz edző irányít. A zsoldost nem pejoratív értelemben használták, hanem szimpla fordulatként, mert csak Dibusz Dénes volt magyar a kezdőben. „A híres magyar márka nem is annyira magyar.” – írták. Azt is megállapították, hogy megerőltetés nélkül jutott tovább a magyar klub a kazah bajnokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!