Gyermekkereskedelem áldozata volt a brit futólegenda, Mo Farah

2022. július 12. – 09:54

frissítve

Gyermekkereskedelem áldozata volt a brit futólegenda, Mo Farah
Sir Mo Farah egy 2020-as versenyen – Fotó: MARTIN BUREAU / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Gyermekkereskedelem áldozata volt Mo Farah négyszeres olimpiai bajnok brit hosszútávfutó. Erről maga a 39 éves sportoló beszélt a BBC és a Red Bull Studios közös dokumentumfilmjében. Gyerekkereskedők hurcolták el Szomáliából. Kilencéves volt, amikor Nagy-Britanniába csempészték, ahol gyakorlatilag cselédként dolgoztatták, gyerekekre kellett vigyáznia. Eredeti neve Huszein Abdi Kahin, a Mohamed Farah nevet az emberkereskedőktől kapta.

A nő, aki magával vitte Farah-t Nagy-Britanniába, azt mondta neki, hogy Mohamedként mutatkozzon be, és hamis iratokat is adott neki, amin már ez a név szerepelt. Amikor megérkeztek Londonba, elvette tőle cetlit, amire családjának elérhetősége volt felírva, és széttépte azt. „Abban a pillanatban tudtam, hogy bajban vagyok” – mesélte a futólegenda. Megfenyegették, ha újra akarja látni a családját, akkor tartsa a száját.

Tizenkét éves koráig nem járhatott iskolába, ott azt mondták az emberkereskedők, hogy szomáliai menekült. Egyik volt tanára szerint Mo Farah alig beszélt angolul, sokszor ápolatlanul jelent meg az iskolában, „érzelmileg és kulturálisan is elidegenedett” kisfiú volt.

Mo Farah a 2016-os riói olimpián szerzett aranyérmeivel – Fotó: Eric Feferberg / AFP or licensors
Mo Farah a 2016-os riói olimpián szerzett aranyérmeivel – Fotó: Eric Feferberg / AFP or licensors

Mo Farah számára a sport és az atlétika jelentette a menedéket. Egykori testnevelő tanárának elmondta a történetét, aki azonnal értesítette a gyámügyet, és ezután egy szomáliai családnál helyezték el. Alan Watkinson segített neki a brit állampolgárság megszerzésében is 2000-ben. „Még mindig hiányzott az igazi családom, de minden jobb lett onnantól.”

A dokumentumfilmben megszólal egy jogász is, aki arról beszél, hogy technikailag Mo Farah csalással jutott állampolgársághoz, hiszen nem is ez a valódi neve. Emiatt a brit hatóságok akár meg is foszthatnák az állampolgárságától, de ennek kicsi a valószínűsége, hiszen gyermekkereskedelem áldozata volt. Ráadásul maga is elmondta a hatóságoknak, hogy nem így hívják, ami szintén enyhítő körülmény.

Mo Farah 5000 és 10 ezer méteren is kétszer szerzett olimpiai aranyérmet, a 2016-os és 2012-es londoni olimpián tudott győzni a két számban. Ezenkívül hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok, amivel minden idők legsikeresebb férfi hosszútávfutójának számít. Az atlétikában elért eredményei miatt Erzsébet királynő 2017-ben lovaggá ütötte, hivatalos neve tehát Sir Mo Farah.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!