Megvan az első világcsúcs az úszó-vb-n, Milák Kristóf a legjobb idővel döntős

2022. június 20. – 19:27

frissítve

Megvan az első világcsúcs az úszó-vb-n, Milák Kristóf a legjobb idővel döntős
Milák Kristóf útban a világ idei legjobb eredménye felé – Fotó: Francois-Xavier Marit/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti vizes világbajnokság harmadik, hétfői versenynapján megszületett az első világcsúcs. 100 háton az amerikai Ryan Murphy sokáig vezetett, de az olasz Thomas Ceccon lehajrázta, és 51,60-nal ért célba, ami új világrekord. 50 ezer dollár jár érte. A versenyző szerzett már érmet itt, a 4x100-as olasz gyorsváltóval szombaton bronzérmes lett.

A legjobban várt magyar számban, a 200 pillangón még az elődöntőnél járunk, Milák Kristóf ötvennél elsőnek fordult, száznál növelte az előnyét, az amerikai Urlando feljött rá a harmadik hosszon, de 150 után Milák elővette az ellenállhatatlan úszását, rákapcsolt, folyamatosan növelte az előnyét, és 1:52,39-cel természetesen elsőnek érte el a falat. Ez a világ legjobb idei eredménye.

„Úgy voltam vele, hogy tartok egy kis erődemonstrációt, a közönség nagyon elvitt, úgy tapsoltak, mintha már a döntő lenne”

– mondta az M4 Sport kamerája előtt a címvédő és a világcsúcstartó.

Kenderesi Tamás a másik elődöntőben 150-nél még csak hetediknek fordult, de a rá nagyon jellemző utolsó ötvennel felzárkózott, és a saját futamában a harmadik lett, összesítésben pedig a hatodik. A keddi fináléban tehát Milák a négyes pályáról, Kenderesi pedig a hetesről indulhat. Magyarországnak még nincs érme a vb-n, holnap fel lehet iratkozni az éremtáblázatra.

„Pontosan úgy úsztam, olyan részidőket, ahogy az edzőmmel megbeszéltük, az utolsó ötvenet odatettem, a döntőben még ennél is jobb kell. Imádom ezt a közönséget”

– fejtette ki Kenderesi.

A nap legnagyobb dobását a 17 éves román David Popovicitól láthattuk, aki 200 gyorson lett a legjobb és világbajnok. Már a vasárnapi elődöntőben junior-világcsúcsot (1:44,9) úszott, most ezen is javított, és 1:43,21-gyel, nagy fölénnyel nyerte élete első aranyát, több mint egy másodpercet vert a második koreai Hvangra. A brit olimpiai bajnok, Tom Dean lett a harmadik. Román férfi úszó még nem szerzett aranyérmet a világbajnokságok 1973 óta íródó történetében.

1500 gyorson Katie Ledecky nyert, 100 háton a nőknél Regan Smith.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!