Kazahsztánban kezdi BL-szereplését a Ferencváros

2022. június 14. – 12:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar bajnok Ferencváros kiemeltként várhatta a Bajnokok Ligája kedd déli sorsolását. A kazah Tobol Kosztanaj csapatával csap össze a Fradi, az első mérkőzést idegenben játsszák.

A Tobol nagy meglepetésre lett bajnok tavaly, az utolsó két fordulóban az addig vezető Asztana csak pontot szerzett, a Tobol viszont hatot, így megelőzte a BL- múlttal is rendelkező Asztanát. A jelenlegi bajnokságban a Tobol az ötödik 12 forduló után, a hétvégén az éllovas Aktaut fogadja, vagyis feljebb léphet.

A kazah válogatott a Nemzetek Ligájában az elmúlt napokban kétszer megverte Szlovákiát, a Tobolból hárman voltak a pályán. A klubnak nincsenek dél-amerikai légiósai, igaz van portugálja, de a balkáni vonal az erősebb, mert van szerb, montenegrói, szlovén, macedón játékosa. Az üzbég Szergejev a társulat legeredményesebb játékosa idén.

A párharcok első mérkőzését július 5-én vagy 6-án, a visszavágókat egy héttel később játsszák.

A Fradi korábbi eredményei, és 15,5-es együtthatója miatt – ilyen magas értéket nem ért el magyar klub az előző évtizedekben – ha továbbjut, akkor a selejtező második körében is kiemelt lesz. Ha a Tobol nyeri a párharcot, akkor a Fradi átkerül a harmadik számú sorozatban, a Konferencialigába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!