Nem kell többé szoknyában versenyezniük a műkorcsolyázó nőknek

2022. június 11. – 09:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A műkorcsolyázás szabályait érintő, két új javaslatról döntött a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a thaiföldi Phuketen megrendezett legutóbbi kongresszusán. Az egyik az, hogy az eddigi szabályokkal ellentétben már nem lesz kötelező szoknyát viselnie a női versenyzőknek a műkorcsolya versenyek során – írja az Insidethegames.

A műkorcsolya eddigi szabályai szerint a férfiaknak teljes hosszúságú nadrágot, a nőknek pedig szoknyát kellett viselniük versenyöltözetként a világbajnokságokon, a téli olimpiákon és más nemzetközi versenyeken is. Ez annak ellenére történt, hogy a kritériumok hangsúlyozták, hogy a jelmezeknek szerénynek, sporteseményekre alkalmasnak kell lenniük, és nem kelthetik a túlzott meztelenség látszatát.

A tagok kétharmados többséggel beleegyeztek a szabály eltörlésébe, így lehetővé téve a női korcsolyázók is olyan versenyöltözéket válasszanak, amilyet szeretnének.

A kongresszuson a nemzetközi szövetség döntött arról is, hogy csökkenti a a korcsolyázók teljesítményének osztályozását meghatározó komponenseket, a korábbi ötből hármat töröltek. Így ezentúl az értékelésnél nem veszik figyelembe az összekötő elemeket, a művészi kivitelezést, a zene és a kép átadását, ezek helyett egy új, tömörebb komponenst hoznak létre. Ezzel egyszerűsíteni akarják az értékelési kritériumokat és el szeretnék kerülni a duplán adott pontszámok esélyét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!