A Kielcét kell vernie a Veszprémnek a kézi-BL-döntőért
2022. május 24. – 13:16
A lengyel Kielce lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, június 18-án Kölnben, adta ki az MTI. A másik ágon a címvédő Barcelona és a német THW Kiel játszik egymással. A mérkőzések sorrendjét és kezdési időpontját később hozza nyilvánosságra az európai szövetség. A helyosztókat 19-én, vasárnap rendezik.
A Veszprém és a Kielce eddig 16 alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a mérleg a magyar csapat szempontjából 11 győzelem, két döntetlen és három vereség. A lengyel együttes a mostani idényben csoportelsőként jutott tovább, majd kettős győzelemmel búcsúztatta a francia Montpellier-t. A Veszprém ugyanabban a csoportban negyedik lett, a rájátszás első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjét, a negyeddöntőben pedig a másik csoport győztesét, a dán Aalborgot búcsúztatta. A csoportban a Kielce hazai pályán 32-29-re verte a Veszprémet, a visszavágón 35-33 lett a magyaroknak.
A Veszprém tizedik alkalommal játszhat elődöntőt a BL-ben, és hetedszer léphet pályára a kölni négyes döntőben. A fináléba négyszer jutott be, de nyernie még nem sikerült. A legközelebb a sikerhez épp a Kielce ellen járt 2016-ban, de akkor kilencgólos hátrányból álltak fel a lengyelek, és végül büntetőkkel elhódították a kupát.