Szivarra gyújtott Ibra és Guardiola – de honnan ered ez a szokás?
2022. május 24. – 17:57
Vasárnap bajnoki címet nyert a Manchester City, miután öt perc alatt fordította meg az Aston Villa elleni meccset 0-2-es hátrányból. Nem sokkal később a Milan simán lenyomta a Sassuolót, és tizenegy év után ismét bajnokok lettek.
Manchesterben a vezetőedző, Pep Guardiola gyújtott rá egy szivarra az ünnepléskor, még akkor is magával vitte, amikor a városban tett egy kört a bajnoki ünnepléskor a nyitott buszon. Milánóban a 40 éves Zlatan Ibrahimovic az eredményhirdetéskor szivarozott. A svéd csatár egy kis pezsgőt is vitt magával, hogy még inkább fokozza az ünnepet. És persze nem is ő lett volna, ha nem posztolja ki az Instagramra az öltözői beszédét, aminek a végén felborította az asztalt.
Korábban láttuk már a mostani Real-edzőt, Carlo Ancelottit is szivarozni, az NBA-sztár LeBron James-t is. Na, de honnan ered ez a szivarozás?
Az 1950-es évek végéig kell visszamennünk az időben, amikor Arnold Auerbach volt Boston Celtics kosárlabda csapatának edzője, és aki lenyűgöző sikereket ért el. 1950-ben nevezték ki a csapat élére, az igazi sikerkorszaka 1956-tól jött el, amikor a tíz idényből kilencszer megnyerte az bajnokságot. 1966-ban természetesen egy győzelemmel köszönt el. 1964-ben ő küldött először a pályára afro-amerikai kezdőötöst.
Amikor érezte, hogy a meccset nem veszítheti el a csapata, akkor gyújtott rá elégedetten a győzelmi szivarra. Természetesen a kispadon, ami ugye ma már elképzelhetetlen lenne. Hogy pontosan melyik volt az első olyan győzelme, amikor jókedélyűen pöfőkölt, azt nem rögzítették.