0-2-ről feltámadt a Liverpool, és kettős győzelemmel jutott a BL-döntőbe

2022. május 3. – 22:52

0-2-ről feltámadt a Liverpool, és kettős győzelemmel jutott a BL-döntőbe
A francia Couquelin ünnepli a gólját, amivel 2-0-ra vezetett a Villarreal – Fotó: Paul Ellis/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája keddi elődöntőjében a Liverpool a félidőben 2-0-s hátrányba került a Villarreal stadionjában, vagyis 45 perc eladta a múlt héten kiharcolt előnyét. A szünetben a Liverpoolt mintha kicserélték volna, és 12 perc alatt megfordította a meccset.

Amióta tavaly nyártól Unai Emery a Villarreal edzője, oda-visszavágós párharcból még nem jött ki vesztesen. Amióta Jürgen Klopp a Liverpool edzője, mindhárom nemzetközi kupaelődöntőjét sikerrel vette. Mindkét sorozat nem folytatódhatott, valamelyik szakvezetőnek búcsúznia kellett kedd este a Bajnokok Ligájától. A német edző lesz ott a párizsi döntőben május végén, de haladjunk sorjában, mert nagyon sok minden történt addig.

A két csapat csak hat napot pihenhetett a múlt heti első meccs után, amikor csak az volt a kérdés, hány gólt kapnak a spanyolok, mert 20-1 volt a kapura lövések aránya az angoloknak. Mindkét edző arról beszélt, ezúttal teljesen más lesz a meccs képe, és így is lett, mert álomszerűen kezdett a hazai csapat. A harmadik percben Estupinan beadása után Capoue megelőzte őrzőjét az ötösön, Robertson mellől nem kapura tette a labdát, hanem középre, így Diának már nem volt nehéz dolga az üres kapuba passzolni, még ha a világ egyik legjobb védője, van Dijk is volt mögötte. A szenegáli csatárnak ez volt az első találata a Bajnokok Ligájában.

Nyoma sem volt annak a defenzív felfogásnak, amit a múlt héten láttunk a Villarrealtól, agresszíven letámadtak, és próbálták irányítani a játékot, és megfojtották a Liverpool középpályáját. A 23. percig kellett várni az angolok első lehetőségére, akkor Szalah szöktette Diogo Jotát, aki egy védővel a nyakán jutott el a tizenhatosig, de a jól kimozduló Rulli kapus mellett nem tudta elrúgni a labdát.

A 37. percben a Liverpool labdát vesztett a saját térfelén, a Villarreal ebből lefordult, Moreno nem indult meg a kapu felé 25 méterre a kaputól, hanem az előrehúzódó Lo Celso mozgását figyelte. Nem a legjobb ütemben adta neki a labdát, de így is Alisson kapussal állt szemben az argentin, elvinni azonban nem tudta mellette, mert ütköztek. A holland Makkelie játékvezető azonnal jelezte, hogy szó sincs büntetőről, és a VAR megerősítette ezt az ítéletet. Láttunk már olyan esetet, amikor tizenegyest ítélnek, most Lo Celso ápolása alatt volt idő kielemezni a történteket a videószobában, és vélhetően úgy ítélték meg, hogy a támadó kereste a kontaktot, és lett volna esélye kikerülni a kapust. Egy biztos, ennek az esetnek hosszú utóélete lesz, sokan fogják elemezni.

Lo Celso és Alisson ütközése, amiért nem tizenegyes – Fotó: Paul Ellis / AFP or licensors
Lo Celso és Alisson ütközése, amiért nem tizenegyes – Fotó: Paul Ellis / AFP or licensors

Pár perc alatt túltette magát ezen az ítéleten a Villarreal, maximum a nézők háborogtak még, amikor Capoue kapott egy hosszú indítást a jobb oldalon, amit nem vett át jól, de előtte maradt a labda. Elvitte a vonalig, csinált egy cselt Robertson mellett, tökéletesen adta be ballal, Coquelin az ötösön simán megverte Alexander Arnoldot, aki fel sem ugrott, és higgadtan a kapuba fejelt. A 41. percben tehát 2-0 lett, és ha még több van hátra a félidőből, az összezavarodott Liverpool még kaphatott volna egyet.

A szünetben rendezték a sorokat, a második félidő elejét nagyon megnyomta a Liverpool, és egészen más arcát mutatta, mint az első félidőben. Ebben közrejátszott az is, hogy a keveset mutató Jota helyett Diaz ment a pályára. A 48. percben egy beívelt szabadrúgás után Mané kísérletezett öt méterről, de mellément. Az 55. percben Alexander-Arnold 28 méterről lőtt kapura, Lo Celsón megpattant a labda, és a felső kapufára esett rá. Centiken múlt a gól, Rulli ebben a helyzetben már verve volt. Egy perc sem telt el, amikor Thiago lövését Rulli magához ölelte, ezt azért volt érdemes felírni, mert ekkor találta el először a kaput a vendégcsapat.

Onnantól viszont záporoztak a lövések, a Liverpool egyértelműen kézbe vette a meccs irányítását, és a 62. percben már gólnak örülhetett Klopp csapata. Szalah adott egy labdát a jobb szélen a támadásba bekapcsolódó Fabinhónak, aki benézett középre, de passz helyett a kaput vette célba, a labda pedig Rulli lábai között a hálóba pattant. A brazilnak is ez volt az első gólja ebben a BL-szezonban.

A 68. percben Alexander-Arnold beadása után megszületett az egyenlítés: Diaz kilépett az ácsorgó védők között, és hat méterről senkitől sem zavartatva fejelhetett, Rullinak ezúttal is a lábai között ment át a labda. A kapus pechsorozata ezzel nem ért véget, mert a 74. percben rosszul mozdult ki a kapujából Keita indítására, Mané elvitte előle a labdát, elfektette a menteni igyekvő Foythot, majd megigazította a labdát, és az üres kapuba gurított.

A folytatásban már nem az volt a kérdés, hogy a Villarreal egyenlít-e, hanem hogy megússza a negyedik gólt. Megúszta, mert Szalah a legnagyobb helyzetben már nem koncentrált eléggé. Capouét második sárgával kiállította a bíró, neki korábban véget ért a meccs. A Villarreal nagy menetelését a Liverpool akasztotta meg, de messze nem olyan simán, mint arra az első találkozó alapján számítani lehetett. A Pool mind a hat idegenbeli BL-meccsét megnyerte.

A Liverpool megérdemelten jutott a fináléba, 2018 és 2019 után öt éven belül harmadszor lehet ott. Az ellenfele az angol bajnokságban vezető Manchester City vagy a már spanyol bajnok Real Madrid lesz. Az első meccsen az angolok 4-3-ra nyertek hazai pályán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!