Történelmi siker: magyar csapat nyerte a női kosárlabda Euroligát Isztambulban

2022. április 10. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Sopron Basket első magyar csapatként megnyerte a női kosárlabda Euroligát, az isztambuli négyes döntő vasárnapi fináléjában, végig vezetve, 60-55-re legyőzte a házigazda Fenerbahcét, írja az MTI.

Az ötödször negyeddöntős soproni csapat pénteken is nagyot játszott, amikor legyőzték a náluk esélyesebbnek tartott Salamancát – tőlük a tavalyi elődöntőben kikaptak. A döntőben a házigazda Fenerbahçe ellen kellett játszaniuk.

„Ezért jöttünk ide, ebben a sikerben rengeteg munka van, amely ebben a pillanatban mind kifizetődött. Csak hinni és dolgozni kell”

– nyilatkozta a meccs után Gáspár Dávid, a magyar bajnok csapat trénere, aki hozzátette, a győzelem kulcsa a folyamatos és higgadt védekezés volt.

Az egymás elleni mérleg nem sok jót ígért a magyaroknak, mivel az eddigi 24 EL-mérkőzésből csak hatszor győztek, 18-szor a Fener ünnepelhetett. Az a statisztika sem a Sopronnak kedvezett, hogy ellenfele november óta nem kapott ki az Euroligában, és az alapszakaszban 11/3-as mérleggel megnyerte a B csoportot, míg a Sopron 8/6-tal második lett.

A döntőbe a 9500 szurkoló között 40 soproni is a lelátókon ült – ekkora, több ezer fős közönség előtt egyébként még egyetlen magyar női klubcsapat sem játszott. A 14-szeres magyar bajnokoknak ez volt az ötödik négyes döntőjük, 2018 után pedig másodszor jutottak fináléba, és első magyar csapatként győztek az 1959 óta létező Euroligán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!