12 Bayern futballista volt egyszerre a pályán a Freiburg ellen

2022. április 3. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Bayern München 4-1-re nyert Freiburgban a Bundesliga szombati fordulójában, és most mégsem a bajorok győzelméről beszélnek, hanem egy kínos jelenetről. A 85. percben ugyanis tizenkét Bayern-játékos volt egyszerre a pályán, amit ez a kép meg is örökített.

Íme a történelmi pillanat, 11 mezőnyjátékos a pályán – Fotó: Sky
Íme a történelmi pillanat, 11 mezőnyjátékos a pályán – Fotó: Sky

Amikor cseréltek, a 29-es számot emelték a magasba, amit egykor Coman viselt, most viszont senki. Mivel Coman nem látta a saját jelenlegi mezszámát, a 11-est, ezért a pályán maradt, és labdához is ért. Pontosabban Julian Nagelsmann edző szerint már nem ért hozzá, mert addigra a játékvezetőnek is feltűnt, hogy valami nem stimmel, és megállította a játékot. Tolisso egyébként úgy jött le a pályáról, hogy gyomorpanaszai miatt azonnal az öltözőbe ment. Az elviharzó Tolisso helyére egyébként Süle állt, Coman helyére pedig Sabitzer ment be, miután szóltak neki, hogy menjen le.

„A szurkolóink aggódnak a következmények miatt, de csak pár másodpercig állt fenn ez a helyzet, és az eredményt nem befolyásolta” – magyarázta a Bayern edzője a Sport Bilden.

A Freiburg edzője, Christian Streich azt nyilatkozta az eset után, hogy ők nem fellebbeznek, de ha hivatalból eljárást indítanak az eset kivizsgálása miatt, akkor ők is tehetetlenek. A német szövetség későbbre ígérte az állásfoglalását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!