Shaolin még aznap bocsánatot kért tőlem, de én nem is tudok rá haragudni

A februári pekingi téli olimpia után márciusban világbajnokságot rendeztek a junior rövidpályás gyorskorcsolyázóknak. Két éremmel zárt: egyéniben ötszázon, és a váltóval is ezüstérmes lett. Megfelelő gyógyír volt ez az olimpiai szereplésre?

Ahhoz képest sikerült jól a gdański vb, hogy egy kicsit kiestem az egyéni versenyzésből, mert az ősztől teljesült az álmom, és a felnőttválogatottban szerepeltem, ott pedig elsősorban a csapatban számítottak rám. Az első nap, az ezer méter nagy csalódás volt, akkor még nem állt össze a mozgásom, amit arra vezetek vissza, hogy egy komplett versenynapot szeptember óta nem csináltam végig. A második napra aztán megérkeztem a vb-re. Egyéniben a második hely remek, abban nem volt több, egy érmet elvártam magamtól, ez volt a kitűzött cél, és ezt teljesítettem. A váltó más kérdés, azt az aranyat abban a mezőnyben el kellett volna hoznunk. Kína és Oroszország most hiányzott, Korea elindult, de nem jutott be a döntőbe, az egyéni eredményeink alapján az olaszokat meg kellett volna előznünk a fináléban, de a második hely is csak a kazahok kizárása után lett meg, pedig volt olyan szakasza a döntőnek, amikor vezettünk, többször is.

Ott tart ez a sportág, hogy csalódás az ezüstérem?

Realistának kell lennünk, papíron jól néz ki egy érem, de az ellenfelek ismeretében több is volt benne, ám sajnos hibáztunk párszor. Ebben a sportágban megesik, ráadásul nagyon fiatalok a társak, nekik ez volt az első komolyabb versenyük. Akkor lett volna igazán szép munka ez az ezüst, ha teljes a mezőny.

Az élsportban, ha nincs magasan a mérce, illetve a belső mérce, akkor torz képet kapunk. Mivel az első egyéni vb-érmemet nyertem, azért büszke is vagyok, hiszen ez az eddigi legjobb eredményem, és egy jó visszajelzés, hogy évek múltán lehet keresnivalóm a felnőttmezőnyben is.

A juniorválogatottban ön a vezér?

Vezér? Mondjuk úgy, hogy én vagyok a legidősebb. Nem vagyok én húzóember, nem is szeretem ezt a szót, mert ez egy csapatmunka, a felnőttcsapatnál sincs vezér, épp azért, mert csapatmunka. Nem volt elvárás velem szemben, hogy előzzek, mert a legerősebb versenyzők jutottak nekem, velük kellett összemérnem az erőmet. A szegedi nevelőedzőm, Tutrai Tamás gratulált a futamok után, nagyon becsületes futásnak nevezte, amit tőlem látott. Külön öröm, hogy ő is figyeli a pályámat, mert mégiscsak ő indított el rajta, én eredetileg görkorcsolyázni akartam.

Mi a fontosabb, a láb vagy a fej?

50-50. Az egyik semmit ér a másik nélkül. Hiába vagyok erős, ha nem tudok fókuszálni a kellő pillanatban, és hiába vagyok a legkoncentráltabb, ha hiányzik a lábamból valami a sorsdöntő helyzeteknél. Ez a két alappillér, az egyik nem emelkedhet egyik a másik fölé.

Jó szó az, hogy megterhelő idény volt az idei?

Nem tudnám máshogy mondani. És még hol van a vége?

Az olimpián a hatodik helyezett lett a váltóval, a B döntőt nyerték meg. Mennyi lemondás van egy ilyen helyezésben?

Szeptembertől 0–24-ben lemondás az életem. Az előző pár hónapban nem úgy volt, hogy beáldoztam néhány programot, mert ott akartam lenni az olimpián, hanem sehova se mentem.

A Covid-szabályok miatt persze nem is ábrándozhattam extra programokról, mert már január elejétől önkéntes karantént választottunk. Egy hatórás edzés a nap többi részét is meghatározza, nem lehet aktívan igazából semmit sem csinálni, mert rengeteg pihenést igényel egy ilyen szárazföldi és jeges edzés. Hat óra edzést nem lehet hat óra alatt kipihenni, ezt közelről megérezhettem.

Meg lehet azt ragadni, melyik volt a felkészülés legnehezebb része?

A fáradtságot akkor éreztem, amikor újra neki kellett menni az edzésnek. Amikor már bemelegedek, és már a jégen vagyok, onnan már minden könnyű. 9:01-kor már minden könnyű. Na de addig nem. A Papp László Sportaréna közelében lakom, onnan bringával átgurulok a csarnokhoz, utána jön a vízválasztó, valahogy fel kell vergődni a jégre.

8:45-kor nagy küzdelmet vívok magammal, mert megint el kell kezdeni. Átöltözés közben van a mélypont. Utána a flow és a rutin már visz előre. Csendes típus vagyok, remélem, nem látják a társak, főleg nem az edzők.

Visszakerülni minden reggel egy kőkemény edzésbe, nekem ezt még szoknom kell. A jégen már nem érződik semmi, akármennyire elfáradok is, az már a jó rész, az már megy zokszó nélkül. Óriási dolog volt, hogy a világkupákon én mehettem Shaolinnal és Ádóval, John-Henryvel egy csapatban, a magyar válogatottban. Bár csak a negyedik ember lettem, de hát erre vágyakozott mindenki a mi szakmánkban. A hab a tortán természetesen az olimpia volt. Mondom ezt akkor is, ha nem sikerült a legjobban, az álom, hogy döntőben korcsolyázom, most nem jött össze, négy évet várok rá. Nagyon hálás vagyok, hogy kijutottam, hogy megadatott nekem ez a kirándulás.

Hálás? Nem hálából került be a csapatba, hanem megküzdött érte, a teljesítménye alapján.

Ez igaz, de én csak hálával tudok erre gondolni. Én voltam a negyedik itthon, és ez nagy szó.

Menjünk vissza egy kicsit az időben. Január 26-a van, felszállnak a repülőre, a pekingi érkezés után pedig ott az öt karika. Sokszor hallottunk már a karikák nyomásáról, mindegy, hogy nyári vagy téli olimpia van. Elég csak Liu Shaoang esetére gondolni, aki négy éve az egyéniben hogy őt idézzem, esett-kelt, mindegyik egyéni távon kizárták. Mikortól lehet érezni a karikák nyomását?

Hosszú volt az út, harminc óra, Amszterdamon keresztül mentünk. A jetlag most sokkal jobban elkapott, mint amikor októberben a világkupára utaztunk. Akkor tök könnyen ment az átállás, most úgy nagyjából öt napig azt sem tudtam, mi történik, nehezen vészeltem át. KO, élőhalott voltam.

Aztán ahogy mentünk előre, tudatosult, a fenébe is, itt vagyunk az olimpián, ezért harcoltam. A rohadt életbe, mégiscsak itt vagyok. Újra ott voltak mellettem azok, akiket négy éve még a tévén keresztül néztem.

Figyeltem mindenre, a pengére, a cipőre, láttam a társakat, hogy kell pihenni, hogy kell edzeni. Korán edzettünk, egyszer délben, egyszer késő este, minden nap más volt, ezt szokni kellett, és nem könnyítette meg az átállást, mert nem volt meg a napok ritmusa. Ezt még összességében sikeresen vettem, nem tett keresztbe, jól mentek az edzések egy hét után. Az elődöntő előtt is jól mentem. Érződik az ilyenkor, hogy nagyon nagy a tét, ez a legrangosabb verseny. Ez a nagybetűs verseny. Ezek csak szavak, de tényleg van egy különleges aurája. Túl kell rajta esni, nem tudok mit mondani. Szerencsére nem volt zsúfolásig pakolva a stadion. Negyedház sem volt, sokat segített, hogy nem telt ház előtt kellett versenyezni. Legalábbis a B döntőben sokat segített.

Volt bármilyen előjele annak, hogy az elődöntő rosszul sikerülhet?

Mondom még egyszer, miután az átálláson átestem, jól mentem az edzéseken. Ez indokolhatta, hogy a taktika megváltoztatása mellett döntöttek az edzők, mert azt hitték, a formám alapján meg tudom csinálni.

Álljunk meg egy kicsit a közérthetőség kedvéért. A magyar váltó olimpiai címvédőként érkezett Pekingbe. A világkupákon rendre ott voltak a döntőben, ön stabilitást hozott, megbíztak önben a társak. Az 5000 méter 45 kör. Mennyi jutott önre?

Úgy kalkuláltunk, hogy többet megyek, mint Shaolin. 12 kör jutott nekem, és ugyanígy 12 Johnnak, 11 Ádónak, és 10 Shaolinnak, hogy ő a hajrában fitten, ha kell, előz, ha kell, gyorsít, és megtartja az első vagy a második, döntőt jelentő pozíciót. Nem magával a körszámmal volt a baj, hanem a fél körrel eltolt váltásokkal. És még így sem sikerült előre kerülni, ahogy előzetesen elterveztük.

Az eltolt váltás eléggé energiapazarló, ha nem mi vezetünk. Ha bent vagyunk a sorban, a tömegben, és kerülgetni kell a többieket, az nagyon sok energiát képes elvenni. Ez volt az alapprobléma. Ha az élen haladunk, akkor értelemszerűen minden más. Ennek a mentális terhével nem számoltak, én magam sem, azt hittem, bírni fogom. Aztán nem hallottam az utasítást, hogy csak egy kört menjek, mert jön John és levált, a plusz félre, ahogy gyakoroltuk, már nem volt szükség.

John hallotta, hozzám sajnos nem jutott el ez a fontos információ. Mivel én tartottam az eredetileg nekem kimért másfelet, nem tudtam meglökni őt, amikor elém került, lefagytam. Teljesen más volt a fejemben. A régi taktika, amit az egész évben csináltunk, ami sokkal jobban rögzült bennem, az kedvezőbb lett volna nekem. Ha azzal a variációval megyünk, amivel a világkupákon, akkor szerintem meg tudtuk volna csinálni, és legalább a második helyre odaérünk.

Bence megfőtt, agyonnyomta a teher, ezeket az értékeléseket hallhattuk. De ön hogy érezte magát?

Kihúzták a dugót. Mint az állat. Végem volt. Nem volt semmi sértő abban, amit mondtak. Mondom még egyszer, nem a több kör, hanem a sok energiát felemésztő váltások miatt fulladtam ki teljesen. Nüanszokról beszélünk, de a nüanszok döntenek. Bánhidi Ákos kapitánynak azt mondtam másnap, ha az eredeti taktikát alkalmazzuk, akkor ott maradok, akkor ott tudunk lenni a végén. Azért is sajnálom az egészet, mert tudom, hogy a formám alapján képes lettem volna rá.

Mi történt a verseny után az olimpiai faluban?

Csend. Letargikus csend. Rakosgattuk össze, hogy mi történt.

Mikor hallott először Liu Shaolin nyilatkozatáról? Egyenesen megnevezte önt, és azt mondta a tévének adott villáminterjúban: Bencén ment el.

Még aznap a faluban odajött hozzám, és bocsánatot kért, nem így akarta mondani. Olimpiai elődöntő négyévente van, és nincs javítási lehetőség, ezt a feszültséget csak négyévente lehet érezni. Nem haragudtam rá akkor sem, és most sem.

Hogyan telt az este?

Elképesztően sok ember írogatott, és egy kis idő után kedvet kaptam ezekre válaszolni. Kéretlenül, ismeretlenül is védelmeztek. Az összes üzenetet végigolvastam. Volt olyan, aki azt írta, fingom nincs, mi ez a sport, nem is érdekel, nem is néztem eddig, de azért nem kellett volna így kerek perec rád terhelni a felelősséget, mert hát mégiscsak csapatmunka. Jólestek a biztató szavak, azok tartották bennem a lelket, a lelki regeneráció akkor el is kezdődött, és pár nap múlva már minden a helyére került.

Tudom, hogy sokan elítélték Shaolint a nyilatkozata miatt. Engem a szavai kevésbé viseltek meg, nem ez volt a fájó pont, hanem inkább az, hogy kiestünk.

Az sokkal jobban fájt, mint a nyilatkozat. Az eredmény fogta meg a lelkem, nem a szavak. Én ugyanúgy nyerni akartam, mint ők.

Hány nap kellett a történtek megemésztéséhez?

A harmadik napon már jól mentem. A B döntő azt támasztotta alá, hogy ott a helyem ebben a csapatban, bírom az iramot, ott a helyem az olimpián, és ez megnyugvást adott nekem.

Mennyire kísérti még ez az elődöntő?

Nem trauma ma már, egy hiba, amit ki kell beszélni, az edzéseken ez már nem téma köztünk. Sokszor előjön, át kell ezen is esni. Nem nehéz róla beszélni, mert a nehézségek megerősítenek, és az én filmem remélem olyan lesz, hogy egy ilyen nagy megrázkódtatás után jutok el a csúcsra.

Liu Shaolin az öccsének is le akarta szedni a fejét évekkel ezelőtt, amikor egy világkupán nem ment jól.

Felfokozott állapotban, hatalmas pulzussal sok minden más. Számomra a legfontosabb tanulság, hogy miattuk vagyok ott, ahol. Miattuk mehettem olimpiára, a magam erejéből még nem lettem volna olimpikon. Hibás alapállás lenne a megsértődés, mert én nagyon sokat köszönhetek Sanyinak. Igazat is mondott. És remélem, akkor is igaza lesz, hogy Milánóban majd együtt köszörüljük ki a csorbát.

Nekem ő mindig példakép marad. Ahogy Ádó is.

Példaértékű, hogy már olimpiai bajnokként sem lazít, pedig megtehetné, és neki is biztosan kimerítő volt ez az év.

Az olimpia ellenére nincs még vége az idénynek, a montreali világbajnokságot, úgy tűnik, megrendezik áprilisban.

Igen, még mindig minden képlékeny, egy csomó ország már lemondta. Rossz így készülni, egy hónappal már biztosan később lesz. Kissé takaréklángon vagyunk most, de innen még fel tudunk pattanni, és még beletesszük a melót, hogy ne égjünk le, mert azt nem engedhetjük meg magunknak. A bizonytalanság a legrosszabb, mindenki menne már pihenni, de még van egy feladat. Én még felnőtt-világbajnokságon sem voltam, szívesen kipipálom.