Rossi: A válogatottnak jót tehet, hogy Szoboszlai kevesebbet játszik Lipcsében

2022. március 23. – 17:54

Rossi: A válogatottnak jót tehet, hogy Szoboszlai kevesebbet játszik Lipcsében
A magyar válogatott kapitánya, Marco Rossi – Fotó: MLSZ

Másolás

Vágólapra másolva

„Ki merem jelenteni, hogy a kezdő tizenegyben nem lesz újonc, de folyamatosan figyelem őket az edzéseken”

– mondta az MTI érdeklődésére a szerdai telki sajtótájékoztatón a magyar futballválogatott kapitánya, Marco Rossi. Szerinte a kezdőjátékosokra mindig nagyobb felelősség és nyomás hárul. „Azt majd az első félidő függvényében döntöm el, hogy a folytatásban csereként lehetőséget kap-e valaki a debütálásra”.

A Barnsley játékosa, Callum Styles – a nagymamája magyar, de ezt nem rég tudta meg róla – először kapott meghívót Magyarországról, a paksi gólkirály Ádám Martin is először tagja a keretnek, de a kezdőcsapatból hiányozni fognak.

Az 57 éves tréner arról is beszélt, hogy szövetségi kapitányként soha semmire nincs elég idő, így azt optimálisan kell kihasználni. Eddig két edzést vezényelt, szerdán pedig már a frissítésen lesz a hangsúly, de igazából csak a keddi volt teljes értékű gyakorlás, mert hétfőn még sokan regenerálódtak a hétvégi bajnoki találkozójukat követően.

„Nagy változás ment végbe a szerb csapat játékában a Nemzetek Ligájában másfél évvel ezelőtt vívott két összecsapás óta. Egyéniségekben mindig erős volt a rivális, de kívülről úgy tűnt, Ljubisa Tumbakovic alatt kevésbé volt szervezett az együttes, míg Dragan Stojkovic irányításával épp ennek ellenkezője jellemzi a szerbeket” – mondta Rossi. Az ellenfél szakvezetőjéről kiemelte, hogy játékosként azon kevesek közé tartozott, akik még Paolo Maldinit is zavarba tudták hozni. „Edzőként kevésbé lehetett ismerni, mert korábban Távol-Keleten dolgozott, de a vb-selejtezőkben Portugália megelőzése mindent elárul válogatottja színvonaláról”.

Rossi a magyar válogatott egyik legjobbjáról, Szoboszlai Dominikról úgy nyilatkozott, hogy az edzésen is nagyon odateszi magát, rendkívül motiváltnak látja. Szerinte a nemzeti együttesnek akár még jót is tehet, hogy mostanság kevesebb játéklehetőséghez jut az RB Leipzignél, mert ez csak fokozta a győzni akarását.

„Nekem nem számít, hogy barátságos meccsről van szó, én legalábbis ugyanolyan intenzitással élek meg minden találkozót. Válogatott mezben mindig ugyanolyan motiváltnak kell lenni, bármilyen mérkőzésről is legyen szó. Már csak azért is, mert a Puskás Arénában 30 ezer szurkoló előtt lépünk pályára”

– jelentette ki Rossi.

Rossi úgy vélte, nagyon észnél kell majd lenni, amikor játékosai birtokolják a labdát, mert a szerbek letámadó futballt játszanak, és agresszív előrejáték jellemzi őket. A találkozó a Puskás Arénában 19:30-tól kezdődik csütörtök este.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata: Gulácsi – Botka, Lang, Kecskés – Fiola, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Szalai Á.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!