A címvédő Chelsea a Real Madridot kapta a BL-negyeddöntőben
2022. március 18. – 12:18
Péntek kora délután kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek a párosítását, és már az ágakat is, hogyan juthatnak el a győztesek a sorozat párizsi, május 28-i döntőjébe. A finálé eredetileg Szentpéterváron lett volna, de az UEFA elvette az oroszoktól az ukrajnai invázió miatt. Az UEFA ezúttal is együttérzésről biztosította az országot. Eddig Andrij Arsavin volt a döntő nagykövete, mostantól Mikael Silvestre, aki a Manchester Uniteddel nyerte meg a trófeát.
Olasz csapat ezúttal sem került a legjobb nyolc közé, miután a Juventus 3-0-ra kapott ki a Villarrealtól. A Messivel, Neymarral és Mbappéval felálló PSG a Real Madrid ellen zuhant ki, Benzema mesterhármasa döntött. Három spanyol és három angol klub várhatta a sorsolást, rajtuk kívül a Bayern München és a portugál Benfica jutott el idáig.
Ez a sorsolás már teljesen nyílt volt, emlékezetes, a decemberi procedúrát egy szoftver meghibásodása miatt újra kellett rendezni. A címvédő Chelsea teljesítményén eddig nem látszódott, hogy az orosz tulajdonos, Roman Abramovics elhagyta a klubot. Az angol klub neve került elő rögtön a kalapból, amelyik a Real Madriddal került össze, amelyiktől még sohasem kapott ki. A tavalyi elődöntőből a Chelsea ment tovább. Az Atléticónak a United búcsúztatása után a másik manchesteri csapattal, a jobb formában lévő Cityvel kell mérkőznie. A döntőig már eljutott mindkét klub, de nyernie még egyiknek sem sikerült a legrangosabb sorozatban.
Negyeddöntők (április 5-6 és 12-13):
- Chelsea – Real Madrid
- Manchester City – Atlético Madrid
- Villarreal – Bayern München
- Benfica – Liverpool
Elődöntők:
- Manchester City/Atlético – Chelsea/Real
- Benfica/Liverpool – Villarreal/Bayern München
Az Európa Liga magyarjai Olaszországba mennek
Az UEFA elvégezte az Európa Liga negyeddöntőinek sorsolását is. A három magyar válogatottat – Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik – a soraiban tudó RB Leipzig ebben a sorozatban még áll, a Szpartak Moszkva kizárása miatt játék nélkül mehetett tovább. A lipcseiek az olasz Atalantát kapták meg, amelyik az előző körben a Bayer Leverkusenen kettős győzelemmel lépett át. A sorozat döntőjét május 18-án rendezik meg Sevillában. A két sevillai klub (Betis és FC Sevilla) azonban már nincs versenyben, miután csütörtök este kiestek.
A beosztás:
- RB Leipzig – Atalanta
- Eintracht Frankfurt – Barcelona
- West Ham United – Lyon
- Braga – Glasgow Rangers