Elküldte a Leeds Marcelo Bielsát, rekordmennyiségű gólt kaptak februárban

2022. február 27. – 14:24

Másolás

Vágólapra másolva

A Premier League-ben a 16. helyre csúszott a Leeds United, a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben már nem Marcelo Bielsa a csapat menedzsere – írta a SkySports. A Leeds szombaton 4-0-ra kapott ki a Tottenhamtől, a csapatot már csak két pont választja el a kiesőzónától. Februárban 20 gólt kaptak, ennyi korábban egyetlen más csapat sem a ligában.

Bielsa 2018-ban kapta meg a klub irányítását, és két évvel később, 16 év kihagyás után kerültek vissza az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Az előző, 2020–2021-es idényben a Leeds a kilencedik helyen zárt, de jelenleg a csapat Premier League 16. helyén áll és mindössze 5 győzelmet szerzett a 26 lejátszott mérkőzése alatt, ez is volt a fő ok a menesztés mellett.

Andrea Radrizzani, a Leeds elnöke szerint:

Bielsa menesztése volt a „legnehezebb döntés”, amit a klubnál töltött ideje alatt meg kellett hoznia, de hozzátette, hogy a változtatást a kiesés elkerülése érdekében kellett megtennie, Marcelo nagy hatással volt a csapatra.

A Leeds United holnap jelenti be utódját, a legnagyobb esélyes az RB Leipzig korábbi edzője, Jesse Marsch.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!