Elsikkasztott papír, adminisztrációs hiba: hosszú a lista az elveszett magyar olimpiai aranyakról

Legfontosabb

2022. február 9. – 20:02

Elsikkasztott papír, adminisztrációs hiba: hosszú a lista az elveszett magyar olimpiai aranyakról
Annus Adrián Athénben átvette aranyérmét, amitől később megfosztották doppingvétség miatt – Fotó: Toshimuri Kitamura / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor hétfőn két és fél percig érezhette győztesnek magát a pekingi téli olimpián, majd egy utólagos döntéssel elvették az aranyérmét. Több magyar sportolónak volt hasonló érzésben része, ezeket szedtük össze. Majdnem 100 évet néztünk át, 1924-től 2022-ig.

Az adminisztráció áldozata

Somfay Elemér az 1924-es olimpián rászolgált volna az aranyéremre, de egy adminisztrációs hiba megfosztotta attól, hogy olimpiai bajnok legyen. Az akkor 25 éves sportoló ötpróbában indult. A 200 méteres futásban nem az általa elért 22,8 másodperces eredmény került be a jegyzőkönyvbe, hanem az, amit a mögötte másodikként befutó cseh Svoboda teljesített, és ami hat tizeddel gyengébb volt a magyar idejénél. Somfay méterekkel verte Svobodát, ezt a helyszínen tartózkodók megerősítették, de ez a jegyzőkönyvből nem derült ki.

Ha javítják a figyelmetlenségből vagy rosszindulatból elkövetett hibát, akkor az öt atlétikai szám után a finn Lehtonen a második az összesítésben, Somfay pedig a bajnok. A magyar vezérkar azonban nem óvott, mert nem akarta a jól alakuló magyar–francia kapcsolatot mérgezni, és mivel Somfay katona volt, a katonaság szellemiségével nehezen volt összeegyeztethető holmi óvás.

Somfayt akkor nem háborította fel az eredmény, négy év múlva azonban nem tudott javítani, mert elszakadt az Achilles-ína a felkészülés alatt. 1932-ben már mint öttusázó vett részt az olimpián, de nem volt esélye az éremszerzésre. Élete vége felé már sokkal inkább bántotta a meg nem kapott dicsőség. Sírkövére azt íratta, hogy örökös magyar bajnok atléta, és a párizsi olimpia bajnoka.

Somfay Elemér, ahogy elsőként ér célba Párizsban – Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár / Magyar Szó 73. évfolyam 59. szám
Somfay Elemér, ahogy elsőként ér célba Párizsban – Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár / Magyar Szó 73. évfolyam 59. szám

Az elsikkasztott papír

1932-ben Pelle István tornában szerzett két aranyérmet, egyet talajon, egyet lólengésben. Még egy harmadik is járt volna neki Los Angelesben, de az egyéni összetett verseny aranyérmét nem kaphatta meg. Az volt a szabály, hogy ha valaki ront a gyakorlat elején, akkor újrakezdheti. Pelle így is tett, és második gyakorlata a lovon már kifogástalanul sikerült.

A javított gyakorlat jegyzőkönyvét azonban nem találták meg, csak a hibásét, így az összetettben azt vették alapul. Pelle így második lett, a javított gyakorlat az első helyre emelte volna. „Elsikkasztották” – állapították meg a korabeli tudósítók a helyszínen, de nem tudtak felülvizsgálatot kérni. Pelle a szerenkénti döntőkben ismét a legszebb gyakorlatot mutatta be. A 36-os olimpián már nem volt jó formában, nem volt esélye a címvédésre. A háború után Argentínában telepedett le, ott is halt meg.

Az első megpróbáltatás műkorcsolyában

Az 1948-as téli olimpián a Kékessy Andrea, Király Ede műkorcsolyapáros úgy lett a második St. Moritzban, hogy a legnagyobb rivális belga pár női tagja, Micheline Lannoy az utolsó másodpercekben a fenekére huppant. Szakadó hóesés volt, a pontozóbírók nem akarták észrevenni, és azt sem, hogy a kűrjük 20 másodperccel hamarabb ér véget, mint ahogy előre jelezték. Itthon nagy felháborodást váltott ki az eset, a zsűrit ráadásul eredetileg hét tag alkotta volna. Végül tizenegyen pontozhattak, és a feltöltés előnytelen volt a mieinknek. A szakvezetés hiába háborgott, az eredetileg meghatározott sorrenden nem változtattak. Kárpótlást az jelentett, hogy 1949-ben nagy fölénnyel megnyerték a világbajnoki aranyérmet. A belga páros férfi tagja, Pierre Baugniet visszavonult a győzelem után. Kékessy Andrea 95 éves, a kanadai Ottawában él, tökéletesen emlékszik az őket ért méltánytalanságra.

Egy posztumusz arany árnyéka

Az 1948-as nyári olimpián a torna csapatversenyében a már akkor is ígéretes tehetség, később ötszörös olimpiai bajnokká váló Keleti Ágnes az egyik utolsó edzésen megsérült, és nem állhatott rajthoz, nem segíthette a társait, akik a második helyen végeztek. Nagy eredmény volt ez így is, de a csapat úgy lett második a csehszlovákok mögött, hogy Eliska Misakova a londoni olimpia idején meghalt. Gyermekparalízisben szenvedett, elutazott ugyan az olimpiára, de a helyszínen rosszul lett. Kórházba szállították, napokig küzdöttek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta az orvosok.

A pontozók az eset hatása alá kerültek, és rendszerint felfelé pontozták az egyébként sem gyenge csapatot, mindenképpen a csehszlovákokat akarták kihozni győztesnek. Összesítésben pedig öt ponttal kaptak többet, mint a magyarok. Különösen ugrásban kapott lényegesen több pontot a csehszlovák válogatott, mint a valós különbség lehetett a két csapat között. A 22 évesen meghalt Eliska Misakova posztumusz aranyérmet kapott.

Eliska Misakova – Fotó: Cseh Olimpiai Bizottság
Eliska Misakova – Fotó: Cseh Olimpiai Bizottság

Nem vették észre a szabálytalan váltást

Ugyanezen az olimpián az úszóknál a férfi 4x200-as magyar gyorsváltó remekül úszott, a versenybírók pedig szemet hunytak az amerikaiak harmadik rossz váltása felett, így a Nyéki Imre, Mitró György, Szathmári Elemér, Kádas Géza összetételben versenyző magyarok be kellett hogy érjék a második hellyel.

Nem hajszálon múlt a végső helyezés, mert 1,6 másodperces különbség alakult ki az első és a második között, de ha a versenybírók bátrabbak, akkor Magyarország történelmi aranyat nyerhetett volna. A korai váltást a helyszínen lévők mind látták, a magyar küldöttség akkor sem óvott, amiben közrejátszhatott a vesztes háború.

Arany helyett fair play-díj Rozsnyói Sándornak

1956-ban a melbourne-i olimpián a 3000 méteres akadályfutásban Rozsnyói Sándor volt az olimpia nagy favoritja. Két évvel az olimpia előtt Európa-bajnok lett, és világrekordot is felállított. Eredetileg a második helyen ért célba, de a zsűri úgy foglalt állást, hogy a brit Brasher meglökte a harmadik helyen befutó dán Larsent és Rozsnyóit az egyik akadálynál, ezért kihirdették a magyar sikerét.

Az eredményjelzőn is az jelent meg, hogy a magyar futó a győztes. Fél órán át örülhetett az aranyéremnek, mert az angolok óvtak. Rozsnyóit meghallgatták, és ha azt mondja, csak egy kicsit is meglökte őt az élete formájában futó, a döntőben egyéni csúcsán másodperceket javító angol, akkor ő az olimpiai bajnok, hiszen az egyik bíró is így látta. Rozsnyói azonban a becsületes utat választotta, és nem hazudott. Cselekedetéért fair play-díjat kapott 2007-ben. Az olimpia után nem tért haza, Sydney-ben telepedett le, és ott is halt meg, a hamvait 2015-ben hozták haza. Brasher később újságíró és televíziós riporter lett, több olimpián nem indult.

Nagyhatalmi játszma áldozatai: Sallay és Regőczy

Fotó: ABC Photo Archives / 1980 American Broadcasting Companies, Inc. / Getty Images
Fotó: ABC Photo Archives / 1980 American Broadcasting Companies, Inc. / Getty Images

1980-ban télen és nyáron is nagyhatalmi játszma áldozatai lettek a magyar sportolók. A téli olimpián a Sallay András, Regőczy Krisztina jégtáncos pár hiába mutatott be az amerikai Lake Placidben szebb, jobb, pontosabb gyakorlatot, mint a szovjetek (Natalija Linyicsuk és Gennagyij Karponoszov), nem nyerhettek. A legminimálisabb különbség döntött az első két helyezett között.

„Aki ezt nem élte át, annak nem tudom elmondani. Nem tudom szavakba önteni az érzéseinket. Megmagyarázhatatlan mások számára mindaz, ami ott történt – az igazságtalanság fáj a mai napig. Viszont annyi szeretetet és kedvességet kaptunk az emberektől akkor és azóta is, hogy persze nem kárpótol, de mégiscsak kárpótol”

– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak tavaly Regőczy.

Ha volt is sok vitatott arany a sportágban, egészen a 2002-es olimpiáig nem derült ki, milyen háttéralkuk vannak a sportágban. Akkor párosban a kanadaiak a legjobbak voltak, mégis a második helyre hozták ki őket. Utána derült ki a csalás, és hogy előre leosztották a lapokat. Az az eredmény arra jó volt, hogy változtassanak a szabályokon, és a sportág nagy lépést tett a megtisztulás felé. Az olimpia után a dortmundi világbajnokságon már a magyarok lehettek a legjobbak, amatőr pályafutásukat be is fejezték utána.

Három magyar arany nem lehetett egy nap

Az 1980-as nyári olimpián a birkózódöntőkben született meg az olimpiák egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esete. A 62 kilós Tóth István világbajnoki címvédőként érkezett Moszkvába, nagyon jó formában birkózott az olimpián is, a hazai pályán szereplő Kramarenkót is legyőzte. Mivel azonban Kocsis és Növényi már nyert a kötöttfogásban, egy napon belül három aranyat nem nyerhettek a magyarok.

A görög Sztiliasz Migiakisz volt az utolsó ellenfele, a kettős leléptetés is Tóth aranyérmét eredményezte volna. Tóth aktívabb volt, ment előre, aztán a csehszlovák bíró egészen váratlanul őt léptette le kevéssel a befejezés előtt, így a görög ellenfele lett az olimpiai bajnok. A bírót eltiltották, miután kiderült róla, hogy nem sokkal az olimpia után a görög szigeteken nyaralt, és a költségeit nem ő fedezte.

Tóthot mindez nem vigasztalta, mert nem nyerte meg az olimpiát. Döntőjéről nincsenek felvételek, ironikusan úgy emlékezett vissza, hogy a rádióban többször végighallgatta, hátha megnyeri, de ezüstérmes maradt. 1981-ben ismét világbajnok lett, akkor is ellenállhatatlanul birkózott. Migiakisznak ellenben nem volt nagy eredménye az olimpia után egyszer sem.

Egy japán dzsúdóban bírói döntéssel nem veszíthet

Az 1992-es olimpián Hajtós Bertalan állt nagyon közel ahhoz, hogy Kovács Antal nyomába lépjen, aki két nappal korábban megnyerte az olimpiai döntőt dzsúdóban. A 71 kilós Hajtós végig jobban küzdött, mint a japán világbajnok Koga, de a hosszabbítás után a bírók a japánt hozták ki győztesnek. A mondást, hogy egy japánt ebben a sportágban látványosan meg kell verni, szűken nem elég, maximálisan igazolódott.

Hajtós a győzteseknek járó jutalmat kézhez kapta itthon, de ez csak átmenetileg vigasztalta. „Ha a valós eredmény születik, akkor most én is ott vagyok a színpadon, amikor a bajnokokat köszöntették, de én itt maradtam az asztalomnál” – érzékeltette keserűen az olimpia 25. évfordulóján tartott fogadáson. A bírói döntés a sportágban már nem létezik, a részrehajlás lehetősége miatt megszüntették.

Koga Tosiko és Hajtós Bertalan a barcelonai éremátadón – Fotó: Tetsuya Akiyama / Yomiuri / AFP
Koga Tosiko és Hajtós Bertalan a barcelonai éremátadón – Fotó: Tetsuya Akiyama / Yomiuri / AFP

A dopping miatt elvett arany

Annus Adrián 2004-ben megnyerte a kalapácsvetés aranyát, meg is kapta érte a jutalmát, már a Himnuszt is eljátszották neki. Miután a szintén legnagyobb dobást elérő diszkoszvető Fazekas Róbert nem tudott elegendő mintát szolgáltatni, Annus is gyanús lett, és arra kérték, adjon még egyszer mintát.

A sportoló ennek nem tett eleget sem a játékok ideje alatt, sem utána, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztotta az első helyétől. Dopping miatt Magyarországtól addig nem vettek el olimpiai aranyérmet, akkor igen. A szabályok kimondják, az olimpia 17 napja alatt egy sportolónak mindig rendelkezésre kell állnia, ha ezt nem teszi, akkor takargatnivalója van. Annus azzal védekezett, hogy már számtalanszor adott negatív mintát, azt gondolta, elégedjenek meg két negatív teszttel, illetve a levett vérmintával. Ha az az ára egy olimpiai aranynak, hogy ide-oda rángassák, akkor nem kér belőle. Annust Fazekashoz hasonlóan kizárták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!