Elindult a háromnapos olimpiai fáklyafutás Pekingben: robotok is váltanak, a lezárások miatt pedig nem lesznek nézők az utak mentén
2022. február 2. – 06:25
Szerdán reggel elindult a koronavírus-járvány miatt alaposan lerövidített, mindössze három napig tartó olimpiai fáklyafutás Pekingben. A lezárások miatt nem lehetnek nézők az utak mentén. A láng a fővárosból, az olimpiai erdei park déli kapujától indult, és három fő versenyközpontot – a pekingi, a jencsingi és a csangcsiakoui zónát –, valamint a Nagy Fal egyes szakaszait érintve érkezik meg pénteken a megnyitó ünnepségre, írja az MTI.
A váltófutásban közel 1200-an vesznek részt, többek között egészségügyi dolgozók, a tudományok, az oktatás és a kultúra területéről érkezők, valamint lesz – a fáklyafutás történetében először – robotok közötti váltás is, mégpedig a pekingi olimpiai park közelében, a Jungting-folyónál kétéltű és víz alatti gépek segítségével.
Az olimpiai láng tavaly október 20-án érkezett meg Kínába, és ezzel Peking lett az első város, amely fogadhatta a nyári (2008) és téli (2022) játékok lángját. A legfiatalabb fáklyavivő 14, a legidősebb 86 éves, és több mint húsz országból érkeznek a váltó résztvevői.