A Manchester Cityt működtető csoport megvásárolta az MTK-s Vancsa Zalánt

2022. január 31. – 11:01

A Manchester Cityt működtető csoport megvásárolta az MTK-s Vancsa Zalánt
Vancsa Zalán 16 évesen mutatkozott be az MTK-ban – Fotó: MTK

Másolás

Vágólapra másolva

Az MTK 17 éves tehetséges játékosát szerződtette a Manchester Cityt is működtető City Group csoport. Ezt a City Grouphoz tartozó belga másodosztályú Lommel jelentette be hétfőn. Vancsa a napokban orvosi vizsgálatra utazott Angliába, ezek után született meg az egyezség. A vételárát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de akár egy 5 millió eurós transzfer is elképzelhető.

A játékos egyelőre Magyarországon marad, de a következő fél évet már úgy teljesíti az MTK-ban, hogy papíron a nyolc csapatos belga másodosztály hetedik helyén álló Lommel futballistája. Pályafutásában a nyáron jöhet az újabb lépcső, hiszen 2024-ig kötelezte el magát. Ha a fejlődése töretlen, akkor kerülhet a BL-ben szereplő angol sztárcsapathoz, amelyik vezeti a bajnokságot.

Vancsa 16 évesen mutatkozott be a hazai élvonalban, a negyedik mérkőzésén már eredményes volt. Az idei ifjúsági Bajnokok Ligája kiírásban négy mérkőzésén öt gólt lőtt ősszel. Az MTK-t a Genk búcsúztatta az ifi BL-ből, de Vancsa jó benyomást keltett. Az ifjúsági válogatottban egy félreértés miatt nem szerepelt az ősszel. Azt szerették volna, ha a korosztályánál eggyel feljebb lépjen pályára.

„A City Group szakmai igazgatója, Gary Worthington fogadott, megmutatták a stadiont, a létesítményeket, az első csapat öltözőjét is. Sikerült néhány szót váltani többek között Zincsenkóval is, ahogy a 19 éves Cole Palmerral is, aki a fiataloktól felkerülve lett az első keret tagja.

Természetesen egy kicsit jól esett az a felhajtás, ami az elmúlt pár napban körülvett, furcsa volt, hogy minden az én nevemmel volt tele, de most már szeretnék visszatérni a hétköznapokba. Én futballozni szeretek a legjobban, az az én világom. Ugyanaz az ember maradok és ugyanolyan keményen dolgozom, mint eddig, hogy bizonyítsak azoknak, akik feltétel nélkül bíztak bennem”

nyilatkozott Vancsa az MTK honlapján.

Az MTK sportigazgatója, Polyák Balázs olyan léptékű igazolásnak nevezte Vancsa eladását, amiből az egész magyar labdarúgás is profitál. A játékos édesapja, Vancsa Miklós is élvonalbeli játékos volt Magyarországon, Debrecenből került az MTK-ba 1991-ben, onnan Csepelre, végül a Videotonhoz szerződött, és 1999-ben hagyta abba a játékot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!