Rejtett kamerákat találtak a magyar érdekeltségű női kézicsapat öltözőjében

2022. január 20. – 16:38

Másolás

Vágólapra másolva

Rejtett kamerákat találtak a Bundesligában játszó TuS Metzingen női kézilabdacsapatának öltözőjében. A csapatnak magyar vezetője, edzője és játékosa is van. A metzingeniek a botrány után is vállalták, hogy kiállnak a következő meccsre.

A női öltözőben elhelyezett két rejtett kamerát egy, a klubhoz közel álló személy helyezhette el. A kamerákat a héten fedezték fel, majd értesítették a rendőrséget. Innentől a nyomozás gyorsan eljutott a közelebbről meg nem nevezett, klubhoz közel álló személyhez, aki ellen sajtóbeszámolók szerint komoly gyanú fogalmazódott meg. Az illetővel azonnal megszakította a csapat az együttműködést – derült ki a Metzingen csütörtöki közleményéből.

A Stuttgarthoz közeli kisváros kézilabdacsapata többszörösen is magyar érdekeltségű. Most is van magyar légiósa (a válogatott Albek Anna), edzője Rott Edina, a klub elnöke pedig a korábbi focikapus Rott Ferenc, aki a kilencvenes években a Honvéddal bajnok is volt, majd a BVSC-ben többek között Détárinak volt a csapattársa. Rott a feleségét követve került Németországba, ahol előbb a klub gazdasági igazgatója, majd klubmenedzsere lett.

Rott undorítónak nevezte a rejtett kamerával való kukkolást, mint mondta, ez különösen egy olyan személy esetében megdöbbentő, akiben megbíztak. A magyar klubelnök külön kiemelte, hogy elismerés jár a csapat tagjainak, amiért ilyen előzmények után is vállalták szerdán a játékot az aktuális meccsükön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!