30 másodpercig futott a tizenegyeshez leállított labdának egy japán gimnazista

2022. január 1. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

A japán középiskolás futballbajnokság bővelkedik különleges jelenetekben, a hét elején egy különleges szabadrúgás variáció került be a hírekbe, most pedig az egyik tizenegyesrúgó bemutatta a világ leglassabb nekifutását. Nem a rendes játékidőben járunk, hanem a büntetőpárbajban, ez kiderül a felvételekről. A második sorozat kezdődik.

Futásnak nem is lehet ezt nevezni, inkább csak toporgásnak, bár egyszer úgy tűnt, mintha ritmust váltana a játékos, de az is csak a szokatlan rituálé része volt. Mindenesetre a büntetőt elvégző futballista lendülete nem tört meg, így a játékvezetőnek nem kellett közbeavatkoznia, és teljesen szabályos gólt láthattunk.

A jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük, a Ryutsu Keizai Ogashi és a Kindai Wakayama csapatai játszottak egymás ellen, de a villámléptű ötös számú játékos nevét örökítették meg a jelentések.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!