Foghíjasra sikerült a karácsonyi forduló a Premier League-ben, nincs elég bevethető focista a covid miatt

2021. december 26. – 17:11

Foghíjasra sikerült a karácsonyi forduló a Premier League-ben, nincs elég bevethető focista a covid miatt
Covid-ellenőrző pontok a Manchester City stadionja előtt – Fotó: Anthony Devlin / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kissé foghíjasra sikeredett a Premier League, az angol első osztályú futballbajnokság karácsonyi fordulója, amit hagyományosan december 26-án, a Boxing Day-en tartanak meg. Sok csapatnál olyan sok a koronavírussal fertőzött vagy a karanténban lévő játékos, hogy három meccset is el kellett halasztani a tervezett kilencből: a Leeds-Liverpool, a Wolves-Watford és a Burnley-Everton meccseket később pótolják. November vége óta összesen 15 meccset halasztottak el az angol bajnokságban a vírus terjedése miatt.

Frissítés (20:53): A keddre kiírt Arsenal-Wolves meccset sem rendezik meg, így már 16 meccset kellett elhalasztani a PL-ben.

A Leeds csütörtökön sem tudott kiállni, akkor az Aston Villával játszottak volna. A klub közleménye szerint nincs új covidos eset a játékosok között, viszont a szerdán pozitív tesztet produkáló játékosok még karanténban vannak, és sok sérültjük is van, ezért nem tudnak kiállni vasárnap a Liverpool ellen.

Az Aston Villánál az edző, a korábbi legendás liverpooli játékos, Steven Gerrard covidos, így kénytelen lesz kihagyni a Chelsea elleni meccset vasárnap. Gerrard különösen peches, mert év elején is elkapta a vírust, akkor két meccset kellett kihagyni még a skót Rangers edzőjeként. A Crystal Palace-nél szintén koronavírusos az edző, Patrick Viera,emiatt az egykori Arsenal-játékos nem lehet ott a kispadon a Tottenham elleni bajnokin. A klub hiába kért halasztást, a liga nem ment ebbe bele.

A csapatok és a Premier League vezetői korábban megállapodtak, hogy amennyiben egy csapatnak van 13 mezőnyjátékosa és egy kapusa, akkor meg lehet rendezni a meccset. Annak ellenére, hogy legutóbb 90 fertőzött találtak a játékosok és az edzői stábok tagjai között. A döntéssel nem mindenki értett egyet: Antonio Conte, a Tottenham olasz edzője szerint több edző is a meccsek elhalasztását szerette volna elérni, de nem hallgatták meg az érveiket, olyan volt, mintha a falnak beszélnének. A londoni csapatnak két meccsét törölték a vírus miatt, és az Európa Konferencia-ligában sem tudtak kiállni egyszer. A Liverpool középpályasa, Jordan Henderson korábban arról beszélt a BBC-nek, hogy aggasztja, hogy senki nem törődik igazán a játékosok egészségével. A Norwich Citynek például úgy kell 48 óra alatt két meccset lejátszania, hogy a fertőzések miatt legutóbb december 14-én volt bajnokijuk, és jelenleg is többek koronavírusosok a csapatból. Pep Guardiola, a Manchester City edzője szerint a focisták akár sztrájkolhatnának is a liga döntése miatt. Bár nem tartja valószínűnek, hogy ez megtörténik, pedig talán akkor komolyan vennék a hatóságok a sportolók aggodalmait.

Ezeket a meccseket tartották meg vasárnap:

  • Manchester City-Leicester City
  • Norwich City-Arsenal
  • Tottenham-Crystal Palace
  • West Ham-Southampton
  • Aston Villa Chelsea
  • Brighton-Brentford
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!