Vetődve, kézzel és lábbal is védett a svédek kapusa, ahogy visszarohant a kapuba

2021. december 16. – 07:46

Másolás

Vágólapra másolva

A női kézilabda-világbajnokságon szerda este kialakult az elődöntők párosítása. Nem született meglepetés, a már kedden továbbjutó dánokhoz és spanyolokhoz a norvégok, valamint a franciák csatlakoztak. A norvégok 34-28-ra verték az oroszokat, az olimpiai bajnok franciák a félidőben még döntetlenre álltak a svédekkel szemben, majd 31-26-ra nyertek.

A két elődöntő: Franciaország–Dánia, Spanyolország–Norvégia.

A nap jelenetét a svéd kapus, Jessica Ryde mutatta be, amikor a hajrában épp az ő levitele miatt létszámfölényben támadtak a svédek, de eladták a labdát, így a francia kapus, Darleaux a hatosról célba vette az üres kaput. A kispadról induló Ryde viszont nagy sprintbe kezdett, és egy gyors vetődéssel a lassuló labdát lefékezte a gólvonal előtt, majd a lendülettől a hálóba került, a lábával arra is ügyelt, hogy megállítsa a labdát, és ne sodorja be magával a kapuba.

Ryde az első félidőben jól védett, de a franciák a másodikban öt góllal nyertek, és várhatják a folytatást. Nem kis bravúr lenne, ha ugyanabban az évben megnyernék az olimpiát és a világbajnokságot is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!