A női kézisek kapitánya nyolcasra értékeli csapatát, noha a céljukat nem érték el

2021. december 15. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott be a legjobb nyolc közé a spanyolországi világbajnokságon, nem érte el a célját. A kapitányi posztot szeptembertől betöltő Golovin Vlagyimir nem lehet elégedett a tizedik hellyel, de a csapatának tízes skálán nyolcast adott, amikor a molcsapat.hu-n értékelte a teljesítményt. Csapata legjobbjának az irányítót, Vámos Petrát nevezte meg. A 20 éves debreceni játékos már az olimpián is megbízható teljesítményt nyújtott, és eredményes játékot.

A válogatott a kötelező vagy elvárható győzelmeket hozta, a szlovákokat, cseheket, Kongót és Koreát múlta felül, emellett két vereség csúszott be, hiszen a németek és a dánok ellen viszont nem sikerült a bravúr. A németek egy izgalmas meccsen egy góllal voltak jobbak (24-25), a dánok 30-19-re kiütötték a csapatot. Dánia nem csak ellenünk játszott nagy formában, azóta már a négy közé jutott.

Golovin úgy értékelt, hogy védekezésben többet várt a csapattól. „Elsősorban a hármas posztokon voltak problémáink, hullámzó volt a teljesítményünk a védelem közepén. Voltak nagyon jó és nagyon rossz időszakok is. De ez csapatjáték, nem szabad senkin elverni a port, mert ha úgy is tűnt, hogy ezen a vb-n a ketteseink jól zártak, én sokszor hiányoltam tőlük a besegítést középen.”

A szakember úgy látja, hogy korban már nem annyira, de a rutint nézve még fiatal a csapata. Miután Tomori Zsuzsa lemondta a válogatottságot, a rutin legnagyobb része távozott, mindez érzékenyen érintette a társulatot, de egy játékos hiányára nem lehet fogni a tizedik pozíciót.

A jövő évi Európa-bajnokságon elért helyezés már az olimpia miatt sem közömbös, a selejtezőre biztosítani lehet róla a helyet. A 2023-as vb-n még több hely kiadó, akkor kellene majd igazán jól játszania Golovin csapatának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!