Dánia lemosta a női kéziválogatottat a vb-n
2021. december 8. – 22:08
A magyar női kézilabda-válogatott a középdöntő első meccsén azzal a Dániával találkozott, amelyik eddig nem került szembe európai ellenféllel a világbajnokságon. A dánok így egy kicsit pihentebben várhatták a mieink elleni találkozót, igaz mindjárt az első meccsen elveszítették a kezdő irányítójukat, Mia Rejt.
A hétfői németek elleni meccsen a sérülés miatt gyorsan kiváló Klujber Katrin ott volt a magyar csapatban, de gól nélkül maradt, mert hetest hibázott, és alig több mint tíz percre volt csak képes.
A válogatott jól kezdett, 3-1-re és 7-4-re is vezetett a 13. percben, akkor azonban megtört valami, mert a 22. percben az ellenfél már 12-9-es előnyt harcolt ki. A félidő végén 15-11-et mutatott az eredményjelző, a mieink játéka szétesett a kezdeti rendezettség után, a dánok a Győrben játszó Anne Mette Hansen vezetésével fokozatosan vették át az irányítást, a kapuban Reindahl átlag feletti teljesítményt nyújtott.
A második félidőben a dánok nem lassultak, tetszés szerint érték el találataikat, és olykor elkezdtek kísérletezni is: megpróbálták a 7-6 elleni játékot, és amikor a magyarok labdát szereztek, kétszer is sikerült blokkolniuk az üres kapura irányuló kísérletet. Az 52. percben már tízzel vezettek (26-16), Jörgensen hetesénél Szikora ugyanis tehetetlen volt. Az első félidőben Bíró Blanka védett, ő valamelyest többször találkozott a labdával, de olyan tartást, mint a németekkel szemben, most nem tudott adni.
Az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, sikerül-e a tízgólos különbségen belül maradni. Nemhogy nem sikerült, a dánok 30-19-re nyertek, és nagy lépést tettek afelé, hogy a negyeddöntőben folytathassák.
Pénteken Kongóval találkozik a magyar csapat, vasárnap Koreával zárjuk a tornát. A nyolc közé jutásra már csak matematikai esély maradt.
„Küzdelem, hit és akarat nélkül nem lehet, ha csak az egyik is hiányzik, megnehezítjük a helyzetünket”
– értékelt a magyar kapitány, Golovin Vlagyimir a találkozó után. Kácsor Gréta azt mondta, az öltözőben megvolt az extázis, de a meccsen már semmi nem jött össze. Érzése szerint a kihagyott helyzetek vetették vissza a csapatot.
A középdöntő állása: 1. Dánia 6 pont, 2. Németország 6, 3. Dél-Korea 4, 4. Magyarország 2, 5. Csehország 0, 6. Kongó 0.