3-0-ra kapott ki Münchenben, kiesett a BL-ből a Barcelona

2021. december 8. – 22:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján nem lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye, mert az Atalanta–Villarreal-találkozót a nagy havazás miatt el kellett halasztani. Az olasz és a spanyol csapat találkozóját csütörtökön rendezik meg, a hazaiaknak nyerniük kell a továbbjutáshoz, a Villarrealnak elég a döntetlen is. A csoportból a Manchester United már továbblépett, a Young Boys ellen egy döntetlen is elég volt.

A legnagyobb érdeklődés a Barcelona müncheni vendégjátékát kísérte. A bajor drukkerek nem lehettek ott a lelátón a járványügyi korlátozások miatt. A Bayern már biztosan csoportelső volt, de nem tartalékolt, és esélyt sem hagyott ellenfelének.

Az első félidőben már Müller és Sané góljaival 2-0-ra vezetett a Bayern, a másodikban Musiala is betalált, és így a maximális 18 pontot gyűjtötte be a hat meccs alatt, ahogy az Ajax és a Liverpool is kedden. A Barcelona mindössze két rúgott góllal esett ki, és kerül át az Európa-ligába.

A címvédő Chelsea nem tudott nyerni Szentpéterváron, a Salzburg elütötte a továbbjutástól a Sevillát, a spanyolok az Európa-ligában lesznek érdekeltek februártól. A Salzburg először játszhat az egyenes kieséses szakaszban.

E csoport: Bayern München – Barcelona 3-0, Benfica – Dinamo Kijev 2-0
A végeredmény: 1. Bayern 18 pont, 2. Benfica 8, 3. Barcelona 7, 4, Dinamo Kijev 1.
F csoport: Manchester United – Young Boys 1-1, Atalanta – Villarreal elhalasztva
Az állás: 1. MU 11 pont, 2. Villarreal 7, 3. Atalanta 6, 4. Young Boys 5.
G csoport: Wolfsburg – Lille 1-3, Salzburg – Sevilla 1-0
A végeredmény: 1. Lille 11 pont, 2. Salzburg 10, 3. Sevilla 6, 4. Wolfsburg 5.
H csoport: Juventus – Malmö 1-0, Zenit – Chelsea 3-3
A végeredmény: 1. Juventus 15 pont, 2. Chelsea 13, 3. Zenit 5, Malmö 1.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn sorsolja ki, milyen párosításban folytatják a még versenyben lévő csapatok. Azonos nemzetbeliek most nem kerülhetnek össze, és az azonos csoportból továbbjutók sem találkozhatnak egymással. A csoportmásodikok otthon kezdenek, a visszavágót a csoportelsők otthonában rendezik.

  • Csoportelsők: Manchester City, Manchester United, Liverpool, Ajax, Bayern München, Lille, Real Madrid, Juventus
  • Csoportmásodikok: PSG, Atlético Madrid, Benfica, Chelsea, Salzburg, Inter, Sporting, Villarreal vagy Atalanta
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!