Először kapott ki a Barcelona Xavi irányítása alatt, csak hetedikek

2021. december 4. – 18:30

Másolás

Vágólapra másolva

Két győztes meccs után harmadik bajnokiján vereséget szenvedett a Barcelonával a klub korábbi ikonja, Xavi. Csapata hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Betistől, és ezzel a vendégcsapat a harmadik helyre lépett előre, míg a katalánok 16 forduló után a hetedik helyen állnak a spanyol bajnokságban.

A győztes találatot egy nagyszerű akció végén szerezte Juanmi, lazán passzolta el a labdát Ter Stegen mellett a 79. percben.

A Barcelona szerdán győzelmi kényszerben lép pályára a Bayern München otthonában, és ha nem nyer, akkor véget érhet az idei szereplése Bajnokok Ligájában, és átkerülhet az Európa-ligába. A csoport másik meccsén ugyanis a Benfica a Dinamo Kijevet fogadja, és ha a portugálok nyernek, akkor nyolc pontjuk lesz, míg a Barcelona hetet gyűjtött eddig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!