Ronaldo 800. és 801. góljával nyert rangadót a Manchester United

2021. december 3. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Manchester United 3-2-re megnyerte az angol bajnokság 14. fordulójának zárómeccsét, amelyiken az Arsenal volt az ellenfele. Még Michael Carrick irányította a csapatot, aki Ole Gunnar Solksjaer vezetőedző kirúgása után átmenetileg ugrott be, és két rangadót kapott meg. Carrick a siker után be is jelentette távozását. Az MU edzője a német Ralf Rangnick lesz, aki már ezt a találkozót is a helyszínen nézte végig.

Az Arsenal egy meglehetősen furcsa góllal szerzett vezetést a 13. percben. De Gea kapus elterült a gólvonalon egy szögletnél, és még akkor is feküdt, amikor Smith Rowe visszalőtte a labdát, így a labda akadálytalanul vágódott a kapu jobb oldalába. Ha a spanyol kapus a helyén van, foghatta volna a labdát, így azonban esélye sem volt rá. Mivel a videózás után kiderült, hogy a kapus lábára csapattársa, a brazil Fred lépett rá, a találatot szabályosnak nyilvánították.

Az első félidőben Bruno Fernandes egyenlített egy szép akció végén, majd a fordulás után Cristiano Ronaldo duplájával dőlt el a három pont sorsa. A portugál a 800. és 801. gólját érte el, amivel megerősítette vezető helyét a világ legeredményesebb játékosainak listáján. (Pelé a második 765 góllal, Lionel Messi 754-nél jár.)

A védők gyűrűjében álló Ronaldo a jobb oldalról kapott egy labdát az 52. percben, és állítgatás nélkül lőtt a jobb alsó sarokba (2-1). Az Arsenal még egyenlített két perc múlva – Ödegaard labdája kötött ki a hálóban –, Ronaldo azonban magabiztosan értékesített egy videózás után megítélt tizenegyest a 70. percben, beállítva ezzel a végeredményt.

A 36 éves portugál klasszis 512 gólt jobb lábával szerzett, 149-et ballal, 140-szer pedig fejjel vette be az ellenfelek kapuját. A válogatottban 115 találat került a neve mellé. A jövő évi világbajnokságon Portugália részvétele még nem biztos, az olaszokat kell felülmúlniuk, hogy ott lehessenek Katarban.

Az MU 21 pontjával a hetedik, a negyedik, már BL-pozícióban álló West Ham 24 pontot gyűjtött eddig. Az Arsenal 23 ponton ragadt, amivel az ötödik a tabellán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!