A szenvedélye juttatta olimpiai bajnokok közé a 19 éves magyar gyorskorcsolyázót

2021. november 18. – 05:00

A szenvedélye juttatta olimpiai bajnokok közé a 19 éves magyar gyorskorcsolyázót
A 19 éves Nógrádi Bence a debreceni világkupán is esélyt kaphat – Fotó: Derencsényi Tamás / MOKSZ MOKSZ

Másolás

Vágólapra másolva

A 2022-es februári téli olimpia kvalifikációs versenyei közül már kettőt megrendeztek a rövid pályás gyorskorcsolyában. A harmadik világkupát Debrecenben tartják, a selejtezők csütörtök reggel kezdődnek. (A negyedik, zárófutamra Hollandiában kerül majd sor a jövő héten.)

Az előző olimpián győztes magyar férfi váltó az első helyen áll két vk-verseny után, sokkal jobb pozícióban, mint négy éve ilyenkor, amikor az utolsó pillanatig izgulni kellett, hogy egyáltalán kijussanak. A győztes csapat átalakult: Knoch Viktor abbahagyta ebben az olimpiai ciklusban, Burján Csaba pedig nem mutatott olyan stabil formát, mint pár éve, ezért kiszorult. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang helye megkérdőjelezhetetlen, a harmadik tag az Amerikában született, honosított John Henry Krueger. A negyedik helyet a 19 éves Nógrádi Bence csikarta ki magának, aki mindkét vk-döntőben ott volt a jégen.

Nógrádival Debrecenben beszélgettem a világkupa előtti napon. Elsőként azt kérdeztem tőle, mit csinált 2018. február 22-én, amikor Magyarország megszerezte a sporttörténelmi aranyérmet a phjongcshangi téli olimpián.

„Otthon néztem a családommal a versenyt, nagy katarzis, óriási őrjöngés fogott el, elképesztő érzés volt nekem is, noha akkor még nem ismertem testközelből a szereplőket, nem voltam velük szoros kapcsolatban, nem edzettünk, nem versenyeztünk együtt. Egy pillanatot nem tudnék kiragadni az ünneplésből, de Sanyi előzése számomra is maradandó élmény. Óriási megtiszteltetés, hogy egy csapatban szerepelhetek velük. Ha az eddigi két világkupán, Kínában vagy Japánban izgultam is, amikor a jégre lépek, a lámpaláz elillan. Elmosódik a külvilág, megszűnik minden, és csak arra koncentrálok, hogy az ő szintjük közelében korcsolyázzak.”

Eddig jól teljesített, mert Kínában a harmadik, Japánban pedig a második helyen végzett a csapat. Nógrádi a hazai válogatókon vívta ki a részvétel lehetőségét, de előbb csak arra mert gondolni, hogy ő lesz a tartalék. Bánhidi Ákos kapitány azonban egy jellegzetes mozdulattal őrá mutatott a pekingi döntő előtt, ő pedig értette a jelzést.

„Nem volt taktikai értekezlet, hosszú megbeszélés, a jelzése, a tekintete mindent elárult, én pedig tudtam, mi a dolgom. Odatettem magam, ezt a tekintetet viszem magammal. Maximalista vagyok, de ezt a gyors előrelépést nem várhattam el magamtól, mert a váltó negyedik helyéért kiírt hazai válogatón mégiscsak második lettem. A megkapott eséllyel igyekeztem élni.”

A szegedi születésű Nógrádi óvodás volt, amikor az édesanyja görkorcsolyázni íratta be, onnan szokott át a jégre Tutrai Tamás edző irányítása mellett. Érzése szerint későn, 2016-ban lett utánpótlás-válogatott, egy éve került az olimpiai keretbe. Tudja, hogy erősödnie kell még, az állóképességén pedig javítani. Azt is tudja, hogy nem elég gyorsan korcsolyázni, tartania kell az íveket is, nehogy hátrányba kerüljenek miatta. Az 5000 méteres verseny végén a fáradtságot az adrenalin miatt nem szokta érezni, de azt igen, hogy lassult.

„Lehet, hogy álomszerű az, ami velem történt, mert a legjobbak közé kerültem. Ha a focihoz hasonlítanám a mi csapatunkat, akkor a brazil válogatott lehetne a megfelelője. Klasszisok vannak mellettem. Nincs annál nagyobb motiváció, hogy hozzá tudok tenni a csapat sikerességéhez. Dolgoztam, ahogy tudtam, vitt előre a szenvedélyem, maguktól jöttek a dolgok, kimondott, előre megfogalmazott célom nem volt, egyszerűen csak megtörténtek velem. Álmaim persze vannak még. Ha egyszer egy olimpiai döntőben korizhatnék… de nem is folytatom. Előtte remélem, hogy Debrecenben is ott lehetek a többiekkel, ott is megkapom a bizalmat.”

Liu Shaoang arról beszélt, itthon nézők előtt versenyezhetnek, ez egy új elem lesz nekik, de az nagyobb pluszt jelent, hogy a családtagjaik előtt lehetnek a pályán. Szerinte nem szabad túlgondolni a versenyt, új taktikát, új embereket is ki lehet próbálni a biztos első hely tudatában. (Nyolc váltó szerez indulási jogot az olimpiára.)

„Vannak egyéni céljaim, de ezek most háttérbe szorulnak a csapat érdekei mögött. Voltunk már másodikok és harmadikok is, nem elképzelhetetlen a győzelem sem. A jégre biztosan nem lehet panaszunk, folyamatosan kérdezik tőlünk, hogy lehet még jobbá, gyorsabbá tenni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!