A világbajnok edző, Joachim Löw méltóbb búcsút érdemelt volna
2021. november 12. – 12:55
A német futballválogatott 9-0-ra győzte le Liechtensteint csütörtök este világbajnoki selejtezőn, most búcsúztatták el a korábbi szövetségi kapitányt, Joachim Löwöt. A szakember megkapta az évszázad legjobb edzőjének járó plakettet, a wolfsburgi stadionba azonban az egykori, 2014-ben világbajnok játékosai közül csak kevesen mentek el.
A Bild meg is jegyezte, hogy ennél határozottan többet érdemelt volna a 61 éves Löw, aki 198 meccsen vezette a válogatottat. A Stern cikkének is az a címe, hogy az edző a hideg novemberi este ellenére is méltóbb búcsút érdemelt volna. Arról a szövetség vezetői is tehetnek, hogy jó ötletnek tartották, hogy egy ilyen szerény képességű csapat ellen köszönjön el, nem egy sokkal inkább közönségcsalogató mérkőzésen. Ráadásul Wolfsburgban, ami a német futballnak most ugyan a fellegvára, mégsem történelmi helyszín. A cikk szerzője azt is hozzáteszi, hogy az edző az előző két tornán rombolt a mítoszán, hiszen a vb-n nem jutottak tovább a csoportból, az Eb-n pedig a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.
De hol voltak a játékosok? Manuel Neuer a kapuban állt ezúttal is, Thomas Müller pedig a csatársorban, Draxler és Ginter a kispadon ültek, de a vb-győzelem ikonikus alakjai közül többen hiányoztak.
Bastian Schweinsteiger családi okok miatt nem utazott, megbetegedtek a gyerekei. Az akkori csapatkapitány, Philip Lahm azért maradt távol, mert a feleségének a születésnapi partiját tartották. A vb-döntő egyetlen gólját a hosszabbításban szerző Mario Götze pedig Mallorcán nyaralt. Toni Kroos vélhetően Madridban maradt.
Podolski és Jerome Boateng annak ellenére is elmentek, hogy még mindketten futballoznak, és edzés után ültek repülőre, majd reggel már vissza is tértek csapataikhoz. Illetve feljebb a képen látható Gomez, Klose és Hummels is, de Sami Khedira sem hiányzott.