Szoboszlai gólja hozta a Lipcse döntetlenjét a PSG ellen a BL-ben
2021. november 3. – 23:06
frissítve
A Bajnokok Ligája negyedik fordulóját a Real Madrid mérkőzése nyitotta, és miután a spanyol csapat két hete egy ötössel kiütötte az ukrán Sahtar Donyecket idegenben, most lényegesen szorosabb meccsen győzte le. Egy nagy védelmi hiba után Benzema nagyon könnyű gólt szerzett, erre még az ukránok válaszoltak, de a francia csatár a második találatával a végeredményt is kialakította. Gyönyörű akciót fejezett be, és Benzemáé volt a Real Madrid ezredik BEK-ben vagy BL-ben elért találata. A spanyol klub ebben is rekorder lett.
Az Inter Tiraszpolban Brozović jól eltalált lövésével került előnybe, és ez egy tipikusan olyan meccs volt, amelyik az első gólig volt nehéz. 3-1-re nyertek az olaszok. A két győzelemmel startoló moldáv csapat már csak a harmadik csoportban.
A két magyar válogatott játékost – Gulácsi Pétert és Willi Orbánt – a kezdőjébe rakó Lipcse hazai pályán fogadta a Lionel Messit nélkülöző és a Mbappé–Neymar duóval felálló PSG-t. Pompásan kezdett a hazai csapat, André Silva beadása után Nkunku előrevetődve fejelt a kapuba a 8. percben. Két perc múlva Silva tizenegyest harcolt ki, el is vállalta, de berúgni nem tudta, mert Donnarumma kiválóan találta el az irányt, és kiütötte a labdát. A párizsiaknak nagyon nem ízlett a németek letámadása, de a második hazai gól helyett az első helyzetét értékesítette a vendégcsapat. Szép kontra volt, Mbappé tökéletes ütemben kapta a labdát, a középre adását Wijnaldum az üres kapuba gurította, Gulácsi tehetetlen volt.
A holland középpályás a 40. percben megszerezte a második gólját is, egy szöglet után Marquinhos továbbfejelte a labdát, a védelem rosszul mozdult ki, Wijnaldum pedig az ötösről a kapuba bólintott. Gulácsi bravúrja kellett ahhoz a félidő végén, hogy maradjon az 1-2-es állás. Mbappé rávezette a labdát, a magyar kapus feje fölé akarta rúgni, de ő kiütötte. Orbánt a félidőben lecserélték, Szoboszlai Dominik az 59. percben lépett pályára, volt egy nagy helyzete, de nem találta el jól a labdát a kapuval szemben. A 91. percben Kimpembe összehozott egy tizenegyest, ennek elvégzését megkapta a magyar játékos, és bár Donnarumma ezúttal is érezte, hová megy a labda, kiütni nem tudta, mert Szoboszlai nagyon pontosan és erősen lőtte a kapu jobb oldalába.
A csoport másik meccsén a Bruges egyenlíteni tudott a Manchester City ellen még az első félidőben, a másodikban azonban kapott hármat. Mahrez, Sterling és Gabriel Jesus volt a gólszerző.
A Liverpool újabb győzelmével százszázalékos – ahogy a kedden már továbbjutó Bayern és a Juventus is –, az Atlético Madrid megnehezíteni sem tudta az angolok dolgát. Alexander-Arnold készítette elő az első két gólt, előbb jól adott be, Jota pedig közelről fejelt a kapuba, majd lövésszerű labdájába Mané ért bele belsővel. Felipét a 36. percben kiállították. A játékvezető előbb csak sárgát akart adni neki, de mivel a brazil védő nem ment oda hozzá, ezért a holland Makkelie felmutatta neki a pirosat. A fordulás után előbb Jota, majd Suárez gólját nem adták meg a videóbírós elemzés után.
A Milan nem tudta megszerezni az első sikerét, a Porto korai góllal került előnybe, Mbemba öngólja hozta a döntetlent, aki a gólvonalon ért szerencsétlenül a labdához.
A Dortmund Hummels kiállítása miatt több mint egy órát játszott emberhátrányban, és ugyan a vezetést meg tudta szerezni Reus büntetőjével még az első félidőben, a hajrában nem bírták az Ajax nyomását, és a hollandoké lett a három pont. Az Ajax is hibátlanul áll, és már ott van a nyolcaddöntőben. A Sporting kiütötte a török Beşiktaşt.
- A csoport: RB Leipzig – PSG 2-2, Manchester City – Bruges 4-1
1. Manchester City 9 pont, 2. Paris Saint-Germain 8, 3. Club Brugge 4, 4. RB Leipzig 1 - B csoport: Liverpool – Atlético Madrid 2-0, AC Milan – Porto 1-1
Liverpool 12 pont, 2. FC Porto 5, 3. Atlético Madrid 4, 4. AC Milan 1 - C csoport: Dortmund – Ajax 1-3, Sporting – Beşiktaş 4-0
Ajax 12 pont, 2. Sporting CP 6 (9-7), 3. Borussia Dortmund 6 (4-8), 4. Beşiktaş 0 - D csoport: Real Madrid – Sahtar 2-1, Sheriff Tiraspol – Inter 1-3
1. Real Madrid 9 pont, 2. Internazionale 7, 3. Sheriff Tiraspol 6, 4. Sahtar Donyeck 1