A magyar sportnak nem arra van szüksége, hogy még több pénzt kapjon

Augusztus végén választották meg a Testnevelési Egyetem rektorának Sterbenz Tamást, aki addig a korábbi rektor, Mocsai Lajos helyettese volt. Mocsai az újonnan létrehozott kuratórium elnöke lett, aminek rajta kívül tagjai még Kovács Antal és Vári Attila olimpiai bajnokok, Schmidt Ádám, a miniszterelnök sportfőtanácsadója, és a bankelnök/TV2-vezér Vida József.

A testnevelő tanárok és az edzők képzése az egyetem legfontosabb feladata, utóbbi megújítása a magyar sport versenyképességének záloga. Sterbenztől elsőként azt kérdeztük, mit tart a magyar sport legnagyobb erényének most.

„A magyar sport helyzete sok beszélgetés központi témája, amit én jó dolognak tartok. Előkerül a sport helyzete a családban, munkahelyen, baráti társaságokban. Értékesek a műhelyek, mert az ott dolgozó edzők értéket szeretnének előállítani. Nemrég például arról tájékoztatott az evezősszövetség, több másikkal együtt, hogy edzői életpályamodellt dolgoztak ki a sportágukban. Ha annak idején, amikor én edzősködtem, a kosárlabdában lett volna ilyen, nem biztos, hogy most én lennék a rektor, mert akkor lehet, hogy ott maradok a kispadon. Örömteli, hogy egy edző most hosszú távra tud tervezni.”

Az evezés egyébként nem tradicionális nagy szövetség, 1968 óta nem született olimpiai érem a sportágban. Bár volt két világbajnok párosunk, ám az olimpián már nem tudták megismételni a bravúrjukat. A TE-re hatan jelentkeztek azért, mert evezős edzői diplomát szeretnének, az olimpiákon legsikeresebb magyar sportágban, a kajak-kenuban 18 diplomás edző kerül majd ki. Ezek a számok évente változnak, de az arányokat jól jelzik. A legnagyobb túljelentkezés az edzőképzésben természetese labdarúgásban van, sokan nem elégszenek meg az UEFA által jóváhagyott licencekkel, többre vágynak. A szakedzői képzés 15 éven át nem működött Magyarországon, a futballban ezt más végzettség helyettesítette, de a többi sportág nem volt ilyen szerencsés helyzetben. Sterbenz a hazai sport legnagyobb deficitjének azt nevezi, hogy az ösztönzés iránya és intenzitása nem megfelelő.

„Ha jó irányba tudnánk terelni az edzőket, a sportvezetőket, sportolókat, akkor nemcsak országon belüli fontos kérdés lenne a sport, hanem nemzetközileg is eredményes lehetne. A kajak-kenu azért tud sikeres lenni, mert ha egy kajakos nem jut vb-döntőbe, meg se jegyezzük a nevét. A szakadékelv jó hatással van az eredményességre.

Aki 1-2 másodperccel elmarad a világelittől, már mehet kapálni, nem él meg a sportból. Ezt a drasztikus kifejezést nem én kreáltam, sportágon belüli szereplő használta. Ha mesterséges úton puhítják a nemzetközi élmezőny és a valós teljesítmény közötti különbséget, az nem szerencsés. Emlékezetes példa, hogy egy junior ökölvívó úgy nyert bronzérmet a világbajnokságon, hogy nem volt győztes meccse.

Öten indultak, erőnyerőként bekerült a négy közé, ott kikapott, bronzmeccs pedig nem volt. Ha manipulálják és valós teljesítmény nélkül finanszírozzák a célokat a szövetségek, nem jutnak előrébb.”

A rektor úgy látja, az eredmények relativitása miatt a csapatjátékokban is megvan a puhulás, nemcsak egyéni sportágakban, mert lehet szórakoztató és élvezetes egy korosztályos meccs itthon, ettől még az egyetlen mérce, a világszint nem közeledik. Az objektíven mérhető sportágak – például úszás – ezért jobb helyzetben vannak, mert csak valós teljesítménnyel lehet előrébb jutni.

Nincs hagyománya a felelősségre vonásnak

A TE elemzőcsapata (Brainsporting), ahogy a riói olimpia után, most is elkészítette tanulmányát. Rióban egy férfiaranyunk volt mindössze, és hét női, most 5-1-re a férfiak nyertek. Úgy gondolják, hogy Rióban volt extrém kilengés a nők felé, a mostani megoszlás reálisabb képet mutat. „Hosszú Katinka és Kozák Danuta vitte a hátán a magyar sportot 2016-ban, most azért jobb volt a helyzet. Hosszú már nem tudott azon a szinten versenyezni, amin öt éve, Danuta aranyéremmel és bronzéremmel tért haza, mégis egy kicsit csalódott volt. Bővült az esélyesek köre, és azt a tényt, hogy két arannyal kevesebb lett, ellensúlyozta a 20 érem, és hogy nem négy, hanem kilenc sportág osztozott rajtuk.”

2016 után már érlelődött a gondolat az objektív kontroll bevezetésére az egyes sportágaknál. Angliában performance directornak nevezik, aki megítéli, megfelelő irányban halad-e egy adott sportág, és ha nem, akkor szankcionál. Nálunk a felelősségre vonásnak nincs se hagyománya, se kultúrája. Sterbenz megerősítette, most is szó van erről, tudományos és politikai körökben is látják egy ilyen pozíció racionalitását. Hogy minek nevezik el, végső soron mindegy, de a felelősséget legalább egy olimpiai ciklusban vállalnia kellene egy képzett sportszakembernek – ha már ilyen bőkezűen támogatja az állam a szövetségeket.

A TE, amennyire tud, igyekszik a szellemi megújulás élére állni azzal is, hogy könyveket ad ki. A kardvívásról sokáig Gerevich Aladár 1979-ben megjelent könyve volt az utolsó értékelhető szakkönyv, de a párbajtőr még rosszabb helyzetben volt, 1965-ben írtak a fegyvernemről az edzőknek. Az olimpiai ezüstérmes kardvívót, Nemcsik Zsoltot sikerült most megnyerni arra, hogy egyetemi oktatóként írja le tapasztalatait, meglátásait. A modellváltás után Sterbenz szerint az ilyen típusú írásoknak nem lehet anyagi akadályuk, és az egyetem integrálja a más sportágakban is meglévő tudást.

Hiányzik a hosszú távú gondolkodás

A kormány plakátokon üzente, hogy félmillió fölé emelkedett az igazolt sportolók száma, eközben sok sportág korosztályos bajnokságain nincs lényegesen magasabb sportolói létszám. Egy Fradi–MTK felnőtt futballbajnokin a hazai csapatban két magyar, a vendégcsapatban három futott ki a gyepre. A társasági adókedvezményt elsősorban azért hozták létre, hogy az utánpótlás részesüljön belőle, de tíz év után sem látszik az előrelépés.

„A felvetés jogos. Ha a felelősséget keressük, akkor a szövetségek felé kell mennünk, nekik kellett volna megkeresniük a szankcionálás lehetőségeit. A hosszú távon gondolkodó szakmai vezető sok szövetségben hiánycikk. Amikor a kosarasok főtitkára voltam, és átadtam az érmeket egy kupadöntő után, a következő szezonban már senki sem volt ott a győztesek közül. A vándorszínészek tovább álltak. Kisebb lelkesedéssel figyelem az ilyen meccseket. Sportágtól függetlenül, ha két magyar szomszédvár csap össze, és alig van olyan a pályán, aki a rivalizálás korábbi történelmi hátterét ismeri, engem is csak mérsékelten érdekel a küzdelem. Ha egy klub öt amerikai kosarassal akar egy picit előrelépni a korábbi szintjénél, az elvetélt próbálkozás.

Értjük a közgazdasági alaptételt, ha lehet venni, akkor inkább afelé mennek a klubok, mert az olcsóbb, és nem erőltetik, hogy a gyártósoruk jobb legyen, nem nevelnek, mint egykor. Nem helyes ez a stratégia.

Elnézőbbek azokkal lehetünk, akik a Final Fourért állnak harcban minden évben. A női kosárlabdában a Sopron, kézilabdában a Győr, a Ferencváros, valamint a férfiaknál a Szeged és a Veszprém. A Testnevelési Egyetemen a sportágakat követően a klubok versenyképességét is kutatni fogjuk majd, milyen a szervezeti hátterük, milyen üzleti formában veszik fel a versenyt a világgal.”

Nemcsak a magyar játékosok, az edzők is fogynak. Sterbenz szerint ennek részben szocializációs okai is vannak. Egy edző úgy nevelkedik, hogy az NB I. a célja a csapatjátékokban, és azzal meg is elégszik, nem vágyik többre. Nem akar magasabb céloknak megfelelni, kiiktatódott a gondolkodásból az európai versenyképesség.

Nincs szükség több pénzre

Az egyetemi sport és sportélet megerősítését rendkívül fontos feladatnak nevezte, mert ha nem is lesz mindenkiből bajnok, mint például Lőrincz Tamásból, a következő sportolói generációnak ők adnak mintát, hogy az élsport mellett is lehet tanulni. Lehet, hogy valaki nem jut el a világszintre sportolóként, de jó nevelőedzővé válhat. A Testnevelési Egyetemről (TE) a nyáron megrendezett tokiói olimpián és az azt követő paralimpián összesen 17 jelenlegi és 8 korábbi hallgató vett részt. A már említett Lőrincz Tamás mellett Ekler Luca paralimpiai bajnok lett, utóbbit a tanszékvezető, a korábbi kiváló atléta, Szalma László készítette fel.

„A sport források nélkül nem működik, a tudományos háttér megerősítése költséges. Azt is el kell mondanunk, hogy még több pénzre már nincs szükség. Az eddigi támogatások hatékonyabbá tétele viszont közös érdek. Félig viccesen felvetettük a kuratóriumnak, hogy az olimpiai érmek lehetnek a fokmérői a munkánknak, de ott a másik rész is, hogy az ország sportolási hajlandóságát növeljük.

Utólag vizsgálni fogjuk, hogy akik itt végeztek, hol helyezkedtek el. A modellváltás után úgy látjuk, hogy sokkal több van ebben az egyetemben. Jóval több a lehetőségünk, mint az előző években. Az a feladatunk, hogy ezt jó csapatmunkával kihozzuk belőle” – összegzett.