Nyert a Barcelona a BL-ben, de fütyültek a saját szurkolói

2021. október 20. – 20:56

Másolás

Vágólapra másolva

Még soha nem kezdte el olyan gyengén a Bajnokok Ligáját, mint idén, az első két meccsen egyaránt 3-0-s vereséget szenvedett. Ronald Koeman csapata a Bayern ellen úgy kapott ki, hogy kaput eltaláló lövése sem volt. A Benficától úgy maradtak alul Lisszabonban ugyanilyen arányban, hogy már az elején hátrányba kerültek.

A Dinamo Kijev sem rúgott még gólt ebben a szezonban a főtáblán, de az ukránoknak volt egy pontjuk a Benfica ellen 0-0-val. Újabb pontot nem tudtak szerezni, mert 1-0-ra kikaptak a Nou Campban. Az egyetlen gólt Piqué szerezte, Jordi Alba beívelése után lőtte a sarokba a labdát.

Az ukránok passzívan futballoztak, a kaput sem találták el, még csak szögletet sem rúgtak. A Barcelona 11 szögletig jutott, három kísérlete találta el a kaput, egy pillanatra sem forgott veszélyben a győzelmük, de a közönség elégedetlenkedett, a szép megoldásokat kísérő taps mellett gyakorta hangzott fel füttyszó, ami a játékosok hozzáállásának is szólt. 40 ezer néző lehetett, vagyis még csak fél ház sem.

A csoportban a Barcelona a harmadik a Bayern és a Benfica mögött, ha két hét múlva Kijevben is nyerni tudnak a katalánok, akkor újra a saját kezükbe vehetik a sorsukat.

A másik korai meccsen: Salzburg–Wolfsburg 3-1.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!