Az élet próbára tette, de most már a legjobb százat ostromolja a magyar teniszező

2021. október 18. – 23:03

Az élet próbára tette, de most már a legjobb százat ostromolja a magyar teniszező
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Idén szeptemberben Gálfi Dalma a 125. helyre került a világranglistán, amivel ő lett a legjobban jegyzett magyar teniszezőnő. Nyolc éven át a párosban világbajnoki címekig jutó Babos Tímea állt a legelőkelőbb helyen a magyarok közül, de ez a szezonja nem sikerült jól.

A most 23 éves Gálfi 2015-ben megnyerte a juniorok US Openjét, a döntőben az a Sofia Kenin volt az ellenfele, aki 2020-ban már a felnőttek közt nyert Ausztráliában. Gálfi két szettben verte hat éve. Még 2015-ben a világ legjobb junior teniszezőnőjének járó díjat is megkapta. Akárkinek ezt nem szokták odaadni, 2013-ban a svájci Belinda Bencicé lett az elismerés, aki most már top10-es játékos. Rájuk is kitért Gálfi, amikor vele beszélgettünk:

„Számomra nem lelki teher az ő előmenetelük, ellenkezőleg, inkább motiváló. Nem irigykedve néztem Kenin eredményeit, hanem inkább olyan szemszögből, hogy ha ő meg tudta csinálta, akkor nekem is van esélyem, hiszen 17 éves korunkban ugyanolyan tehetségesek voltunk, és nekem is megvan a kezemben, ami neki. Lehet, hogy neki nem volt annyi sérülése, mint nekem.

Amerikában él, az a mentalitás biztosan jó hatással van rá, nem kezdte ki semmi az önbizalmát, a nehezebb pillanatokban, míg nálunk azért sajnos kevésbé inspiráló a közeg. Nem gondolok minden nap a múlt eredményeire, mert a jelen fontosabb. Azért küzdök, hogy a felnőttek közt is találkozzunk egy Grand Slam-torna főtábláján. Remélem, hamarosan eljön ez az idő is” – mondta a magyar teniszező.

Járni is alig bírt

Gálfi tudta az első perctől, hogy a junior és a felnőttkor közti átmenet nehéz lesz, nagyon sokan megszenvedték már ezt a sportágban. 2016-ban ugyan még játszhatott volna a juniorok között, de nem látta értelmét még egy évet lehúzni a fiataloknál, mert nem tudott volna továbbfejlődni. Ezért belevágott a felnőtt-teniszbe, és az elején meglepően gyorsan vette az akadályokat. Saját bevallása szerint nagyon megindult, hirtelen sok helyet ment előre, és 2017-ben már a 138. helyen állt a ranglistán. Lehetett azzal kalkulálni, hogy érkezik majd egy törvényszerű visszaesés, nála azonban sokkal mélyebb lett a hullámvölgy, mint amivel számolni lehetett.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

„Elkezdett rögös lenni az út, és egyre nagyobb göröngyök kerültek elém. A juniorok közt boldog időszakot töltöttem, amíg az volt bennem, hogy még mindig visszamehetek a korosztályomba, nyomás nélkül, szinte önfeledten tudtam játszani. Aztán megérkezett a nyomás. A szülői oldalról megvolt a türelem, ezt a nyomást inkább önmagamra tettem. Olykor kicsit görcsösen is meg akartam mutatni, hogy ott a helyem, de ez akkor még nagy falat volt.

Remegtem a meccsek előtt. Egy junior Grand Slam és egy felnőtt közt ég és föld a különbség, a saját bőrömön éreztem meg. Nem voltam még elég érett a helyzet kezelésére. Aztán pedig jöttek a sérülések. Előbb a kisebbek, utána a nagyobbak.”

Gálfinak voltak magánéletbeli problémái is, a kisebb sérülések előbb visszavetették, az igazán sokkszerű problémája azonban tavaly decemberben jött. Megcsinált egy remek felkészülést, alig várta a szezonkezdetet, éhes volt a kihívásokra. Aztán nagyjából két héten át felállni is alig bírt az ágyából, minden apró kis mozdulatnál komoly fájdalmat érzett. Nemhogy az edzésekre nem tudott gondolni, az is gondot jelentett neki, hogy egyáltalán a konyhába kimenjen, pedig szeret főzni.

„Pokoli volt. Soha nem éreztem ilyen fájdalmat előtte. Hetekig tartott, amíg rájöttek a baj gyökerére, és megkaptam a diagnózist: nyitott gerinccel születtem. Ijesztően hangzik, de sokan küzdenek ezzel a genetikai rendellenességgel, csak nem is tudnak róla. Ha nem teniszeznék, lehet, hogy nálam sem derült volna ki. Az élsport, a fokozott igénybevétel miatt nálam más a helyzet.”

Miután kiderítették, mitől fáj a dereka, és szakszerűen kezelték, sokat gyógytornázott, fokozatosan tűnt el a fájdalma, és egyre inkább lehetett terhelni. Áprilistól nevezett be ismét a kisebb tornákra, újult erővel elkezdte a harcot, hogy javítson a világranglistás pozícióján. A felkészítését Bastien Fazincani irányítja már 2019 vége óta, a francia edző korábban Alize Cornet-t a legjobb 10 közé juttatta. Az első közös versenyükön mindjárt kiesett az első fordulóban, mert rögtön összekerült az edző másik tanítványával, az ukrán Katarina Zavatskával. Addig ahhoz a felálláshoz szokott hozzá, hogy az edzőjének nincs másik tanítványa. Ha nem is lett féltékeny, de igényelte volna meccs közben a tanácsait, de ez egy olyan találkozó volt, ahol Fazincani a fair play szellemében egyik félnek sem mondta el a meglátásait, senkinek nem adott utasításokat. Azóta nem is játszottak egymás ellen.

A rossz játékkal megnyert meccsek a legértékesebbek

Gálfi idén tehát újra nekirugaszkodott, hogy felkapaszkodjon a rangsorban, és elkezdett kis tornákra járogatni, ahogy pár éve. Júniusban Franciaországban meg is nyert egyet, júliusban pedig szabad kártyát kapott a budapesti WTA-tornán, ahol meg sem állt az elődöntőig. Ez már egy rangos verseny volt, és a későbbi győztes orosz Putyincevától kapott ki a négy között három szettben, aki a 40. helyen állt a világranglistán. Kevésen múlt, hogy nem a javára billent a mérleg nyelve.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Fazincani edzővel volt egy beszélgetése még a nyár elején, amely felnyitotta a szemét. A tréner már addig is igyekezett kiszedni azokat a gátakat a versenyzője útjából, amelyek óhatatlanul kordában tartják. Azt mondta neki, ha nem úgy megy a játék egy edzésen, mert rossz napja van, azt is el kell fogadnia, de akkor is tovább kell csinálnia, nem pedig elengedni azt az edzést. Örökösen keresnie kell az erősségeit, és ha ezekre rátalál, akkor ki tudja önmagát rángatni a gödörből.

„Lelkiismeretes voltam én, ütöttem, harcoltam, de a fejem máshol járt. Ezért nem is lehetett 100 százalékos egy ilyen edzésem, maximum csak hetven. Most már úgy érzem, megvan az összhang, és ha egy edzésen egy rossz nap ellenére jó teljesítményt nyújtok, arra egy komolyabb mérkőzésen is építeni tudok.”

A felkészítésében részt vesz még a 27 éves Bukta Ágnes is, amikor Budapesten van, sokat edz vele, a két tréner természetesen kapcsolatban áll egymással. „A női agyhoz van kulcsa Bastiennek. Mi máshogy vagyunk összerakva, mint a férfiak, ezt el kell ismerni. És a mentális felkészítés egyébként is az erőssége. Amikor valakinek jó napja van, könnyű meccset nyerni.

A rossz játékkal megnyert meccsek a legértékesebbek. Mert akkor nemcsak az ellenfeledet, hanem önmagadat is le kell győzni. Lengyelországban ezt már megtettem. Nem számoltam össze, hány ilyen győzelmem volt ebben a szezonban.

Amikor veszítettem Putyinceva ellen, akkor azonnal azt kérdezte tőlem Bastien, mit gondolok, jól játszottam? És tudtam, hogy nem. És mégis versenyképes voltam, ami hitet adhat a folytatásra” – magyarázta Gálfi.

A top 100 egy nagy fal a világranglistán

Augusztusban elérte eddigi legnagyobb sikerét, a selejtezőből három győzelemmel, stabil játékkal felkerült a US Open főtáblájára. A közvetlen célja most az, hogy olyan ranglistás helyezést szerezzen, ami alanyi jogon biztosítja neki, hogy a januári Australian Openen már főtáblás lehessen. Még öt tornára utazik el 2021-ben – az elsőn, Tenerifén hajszállal maradt le a főtábláról –, négy Európában lesz, egy Dubajban, ezeken szeretne annyi pontot gyűjteni, hogy legalább a 110. hely környékére érjen, mert akkor garantált a helye a 128-as mezőnyben.

„Nincs nyomás rajtam. Ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltam még januárban is, ez az év szinte tökéletes. Tudok még pontokat csipegetni és előrébb kerülni.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Régebben is azt gondoltam, most is, hogy a top 100 egy fal. És a legnagyobb lépcsőfok az utolsó. Eljutottam odáig, hogy most már ezt a lépcsőfokot közelről látom. Piszok sok munka kell még, hogy átjussak rajta, és a legfontosabb, hogy mentálisan egyben legyek.

Sok olyan versenyzőt látok, akik beszorultak a 100. és a 150. helyezettet jelentő vonal közé, és évekig ezen a terepen játszanak. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy egyszer elsül a keze, és bent van a legjobb százban, ahol már könnyebb bent maradni, mint bejutni oda. Engem az élet próbára tett ezzel a rögös úttal, ezért is tudom értékelni, milyen nagy dolog a száz közé érni.”

Gálfi nem foglalkozik a pénzzel. A WTA honlapja szerint idén már 142 ezer dollárt keresett, de szerinte az tévút lenne, ha most arra gondolna, hogy most már várnak rá a milliók. Ha nem tudja függetleníteni magát a pénztől, akkor szerinte elvész.

„Ahogy az életben, a teniszben is minden összefügg mindennel. Ha fejben rendben vagyok, akkor tudok meccseket nyerni. Ha zsinórban meccseket nyerek, akkor jobb tornákra hívnak meg. Ha a jobb tornákon is nyerek, mert fejben összeszedett vagyok, akkor még jobb tornákon vehetek részt. A pénz majd úgyis jön magától, mert egy Grand Slamen már az első fordulót díjazzák. De mentálisan rendben kell lenni, az első ponttól egészen a kézfogásig. Mert akkor hirdetik ki a győztest.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!