A Manchester United nemrég a zöld jövőért kampányolt, most negyedórás repülőúttal borította ki a szurkolókat

2021. október 17. – 14:13

frissítve

A Manchester United nemrég a zöld jövőért kampányolt, most negyedórás repülőúttal borította ki a szurkolókat
A Manchester United szurkolói a Leicter City elleni, idegenbeli mérkőzésen 2021. október 16-án. Nem a repülőt kémlelik, csak süt a nap – Fotó: Carl Recine / Action Images via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Cristiano Ronaldóval megerősödött Manchester United szombaton 4-2-re kikapott idegenben a Leicester Citytől az angol labdarúgó Premier League nyolcadik fordulójában. A vereség mellett azonban a szurkolókat a csapat rövid repülőútja is bosszantotta – írja az MTI.

Az MU ugyanis, sokak megrökönyödésére, repülővel utazott el a Manchestertől légvonalban mindössze 120 kilométerre található Leicesterbe. Összehasonlításképp: ez nagyjából a Budapest-Kiskunfélegyháza távolságnak felel meg. (Ugyanez közúton bő 170 kilométer.) A klub indoklása szerint az M6-os autópálya ideigenesen zárva volt, ezért választottak busz helyett magángépet, amellyel csak 15 percig tartott az út.

A történteknek az ad extra csavart, hogy az MU a nyáron egy megújuló energiákkal foglalkozó vállalatcsoporttal kezdett szponzori együttműködést, és a vezetőség akkor közölte, a „tiszta és tartós jövő érdekében” a környezetszennyezés csökkentésére van szükség.

Fotó: Google Maps
Fotó: Google Maps
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!