Hosszú Katinka: Az a bosszantó, hogy röhögve úsztam annyit máskor, amivel olimpiát nyertek Tokióban

2021. október 13. – 13:11

frissítve

Hosszú Katinka: Az a bosszantó, hogy röhögve úsztam annyit máskor, amivel olimpiát nyertek Tokióban
Az olimpiai bronzérmes pólós, Manhercz Krisztián kiszolgálja a rajongóit, miután autogramokat kértek tőle – Fotó: Ághassi Attila / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nem túl gyakori, hogy olimpiai bajnokok készítenek el egy kávét a pult mögött, vagy szolgálnak fel egy szendvicset a vendégeknek. Most ennek lehettünk szemtanúi a Blaha Lujza téri Fresh Cornerben, ahol ott állt pénztárgép mögött a Rióban háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, és az előző három olimpián aranyérmes Szilágyi Áron. Ők mindketten aktívak, viszont harmadik társuk a pult mögött, a 2008-ban győztes vízilabdázó Varga Dániel ma már edző – mint mondta, neki már lefőtt a kávé. Ő sütötte el egyébként a kötelező hosszúkávés poént is, amikor Katinka arról beszélt, hogy ő szereti a kávézást, és 5-6 kávét be szokott dobni naponta.

Bennünket elsősorban az érdekelt, leülepedtek-e már Hosszúban a tokiói olimpia élményei. 400 vegyesen címvédőként ötödik lett, 200 vegyesen hetedik, a 200 pillangót el is engedte, noha be volt nevezve, nem indult el. Végül 200 háton nem jutott a legjobb 16 közé sem.

„Lehet, hogy már egy hónapja is azt mondtam volna, hogy megemésztettem, de így, hogy eltelt még egy hónap, már nyugodtabban mondhatom, hogy látszik, mit rontottam el. Nagyon sajnálom Tokiót. Amikor ott voltam, nem bosszantott annyira. Próbáltam mindenből a legtöbbet kihozni, azt hiszem, meg is tettem mindent 2021-ben. Ha 2020-ban rendezik az olimpiát, minden teljesen más lett volna. De bejött a járvány, ami felborította a versenyekhez illesztett felkészülésemet, hiszen kevés versenyt rendeztek.

Tokióban nagyon fáradt voltam. Nem mondtam ezt el, azt hittem, lendületből még nekimegyek, toltam, toltam a konditeremben, amennyire csak tudtam. Most már azt hiszem, 2020-ban nyugiban kellett volna lennem, és nagyobbat fújni. Nagyon bosszantó, hogy 4:32-vel nyerték a 400 vegyest, ami az én csúcsom plusz hat másodperc.

Régen röhögve úsztam ennyit, egy sima versenyen is ment a 4:32, ha innen nézem, legszívesebben belebokszolnék a bokszzsákba. Az egy nagyon fontos tanulság, hogy pihenni kell. Most adtam is magamnak két hónapot Tokió után, és jólesett, másfél hete kezdtem el csak ismét edzeni. Arra kell figyelnem, hogy amíg Olaszországban voltam, pizzát ettem, azt most gyorsan le tudnom adni. Nápolyban kívülről néztem az ISL-versenyt, ez is új élmény volt. Az utolsó napokban már átjárt a viszketés, a bizsergés, már nagyon mentem volna, és Eindhovenben ott is leszek az ISL-futamon, és idén fogok még versenyezni.”

Hosszú Katinka – Fotó: Fresh Corner Café
Hosszú Katinka – Fotó: Fresh Corner Café

Hosszút kevésbé bosszantotta, hogy a kommentelők nekiestek a gyengébb eredményei után, inkább a családját sajnálta. Ő úgy volt vele, hogy az eddigi karrierje alatt, ha már olyan sok jó szót és biztatást kapott ismeretlenektől, akkor most a negatív is jár, és azt el kell fogadnia.

Az úszásban még nem fejeződött be a szezon, rövidpályás világbajnokság is lesz még idén, azon úgy tervezi, hogy indul. Igyekszik abban is példát mutatni, hogy a sport nem csak az aranyérmekről szól, hanem a küzdésről, és hogy a mélypont után is jó formába tud kerülni. A 2024-es párizsi olimpiáig nem tekintene előre, az még messze van.

A kardvívó Szilágyi Áron hosszabb pihenőt tart, a decemberi országos bajnokságon kezdi majd a szezont, de ott még örömvívást szeretne bemutatni. Utána pedig belevágni a számára hiányzó utolsó cím, a világbajnoki megszerzésébe, ez is a fókuszában van a párizsi olimpiáig. Az olimpián öt meccset kell nyerni, háromszor igazolta már, hogy mennyire az ő műfaja ez. A vb-n viszont hét nyertes asszó szükséges az első helyhez. El tudja képzelni, hogy nem jön össze, de miért ne menne teljes erőbedobással ennek a célnak? Világbajnokságról egyébként érme már van, bronz, 2013-ban, Budapesten nyerte – akkor a hatodik meccset nem tudta sikerrel zárni.

Szilágyi Áron, Hosszú Katinka, Manhercz Krisztián, Varga Dániel – Fotó: Fres Corner Café
Szilágyi Áron, Hosszú Katinka, Manhercz Krisztián, Varga Dániel – Fotó: Fres Corner Café

„Nagy büszkeséggel és örömmel nézek az éremre, a személyiségemen, az identitásomon már nem különösebben változtatott, meg kellett állapítanom, hogy a harmadik arany ellenére is ugyanaz a srác maradtam, ugyanazok a barátaim. Ugyanúgy kelet felől kel a Nap, és ez jó, a földön tart. Bár egyébként sem jellemző rám, hogy a fellegekben járnék.”

Az olimpián az ezüstérmes Siklósi Gergő úgy jellemezte Szilágyit, hogy ő egy kicsit kocka. A kardvívó ezen nem sértődött meg, neki felüdülés volt látni a párbajtőrben induló Siklósi lazaságát.

„Nagy az igazságtartalom abban, hogy én egy keretes srác vagyok, aki szereti ugyanazt csinálni, ugyanakkor felkelni, aztán az edzésmunkába a maximumot beletenni minden egyes nap. Ami humbug, ami körítés, azt szeretem mellőzni. Nem jó viszont, ha túlzó lesz ez a kockás beállítás, mert azért nem vagyok szélsőségesen keretes, ki tudom mutatni az érzelmeimet, tudok például az angol-magyar meccsen üvöltözve drukkolni. Gergőt azért jó látni, hogy egy laza, egy kerek srác is oda tud kerülni a dobogóra, ami alátámasztja, hogy nem csak egy út vezet Rómába.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!