A paksi edző, Bognár György kiborult, szerinte a videóbírót is manipulálják

2021. október 4. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Rangadót rendeztek vasárnap este a magyar labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában, a Paks az Európa-liga-főtáblán szereplő Ferencvárost fogadta, és kapott ki 3-1-re tőlük. A mérkőzés elején két gólt is érvénytelenítettek, a harmadik percben a Fradi-játékos Nguen Tokmac gólját vették el videózás után, a 18. percben pedig a paksi Szabó János találatát vették el, mert a kis szögletnél les volt. A partjelző jelzett ugyan, de a jelenlegi szabályoknak megfelelően a játékvezető nem avatkozott közbe azonnal, hanem megvárta a támadás végét. A gólszerző és a kapu előtt helyezkedők nem is értették, mi történik, mit vizsgálnak, és miért érvénytelenítik a találatot.

Az első félidő végén Bognár Tamás játékvezető előbb műesésért adott sárga lapot Tokmacnak, majd miután rászóltak a videószobából, hogy nézze meg az esetet a pálya szélén, felülbírálta önmagát, a sárgát visszavonta, a szabálytalankodó Szélpál Norbertnek adta, és így tizenegyest rúghatott a Fradi. A második félidőben Szélpál megkapta a második sárgáját, amivel kiállították.

Elsősorban ez az ítélet bosszantotta fel a Paks vezetőedzőjét, Bognár Györgyöt. Úgy kijött a sodrából, hogy csak úgy záporoztak az olyan kijelentései az M4 kamerája előtt, amiért akár büntetésre is számíthat az MLSZ-től. Most csak három idézet:

  • „Mindig a Fradi javára tévednek ellenünk, VAR ide, VAR oda.”
  • „Manipulált tévedések, a vonalhúzások is.”
  • „Belenyúltak a meccsbe a kiállítással, ez most nem volt korrekt.”

Amikor már kicsit lehiggadt, és a sajtótájékoztatón nyilatkozott, akkor is odaszúrt egyet azzal, hogy nincs egyforma elbírálás, és a Ferencváros előnyt élvez. „A BL-ben aztán a Young Boys ellen esnek-kelnek, itthon meg nem ezt kapják” – folytatta Bognár.

A leshelyzet megítéléséhez valóban nem egyszerű behúzogatni a vonalakat, mert egészen más helyzetet láthatunk akkor, amikor az indító játékos megérinti a labdát, vagy amikor a labda elhagyja a lábát, akár csak csak egy vagy két tizedmásodperc alatt is.

A kirohanása mellett Bognár azt is elismerte, hogy a Paks gólja előtt leshelyzet volt még 0-0-nál, a Fradi tizenegyese pedig megadható. Azt élte meg igazságtalanságnak, hogy Szélpált második sárgájával kiállították már 2-1-es Fradi-vezetésnél a 70. percben, amikor érzése szerint ellene szabálytalankodtak. „A fülem hallatára mondta a játékvezető Muhamed Bešićnek, Eldar Ćivićnek az első félidőben, hogy ez volt az utolsó. Szélpálnak miért nem az volt az utolsó? Már ha egyáltalán szabálytalankodott. Az első sárga lapját is vitatom, a VAR hülyét csinált a bíróból, mert az milyen hozzáértést feltételez, hogy visszavonja az elsőre hozott ítéletét, és teljesen mást fúj be.”

Itt gyorsan tegyük hozzá, a játékvezető Bognár Tamás a jó ítéletet hozta meg, Tokmacot megrúgták. A Fradi előző meccsén, az Újpest ellen is volt egy hasonló helyzet, amikor sárgát kapott, pedig akkor sem akart színészkedni, hanem egy kisebb kontakt után esett el.

Az NB I.-nek ez az első olyan szezonja, amikor videóbírót alkalmaznak. A bírók munkáját segítő rendszert már korábban be akarták vezetni, de a koronavírus-járvány miatt egy évet csúszott. A játékvezetők főnöke, Puhl Sándor a járvány egyik áldozata lett idén májusban – amikor kiderült, hogy pozitív a tesztje, akkor is éppen továbbképzésre igyekezett. A jelenlegi rendszernek így Hanacsek Attila a vezetője, ő is korábbi FIFA-bíró, de a tekintélye nem lehet olyan, mint Puhlé, aki vb-döntőt vezetett, és többször a világ legjobbjának is választották.

Egy nagy tekintélyű vezető kiesésével, mindenkori útmutatásának hiányában is el kellett viszont kezdeni a VAR-rendszer alkalmazását, hogy fair viszonyok legyenek, és a tévedéseket csökkentsék, ami összességében a Paks–Fradin is megtörtént.

A magyar rendszer úgy épül fel, hogy a játékvezetői hármas mellett a videószobában is hárman ülnek. A főnök szintén élvonalbeli bíró (VAR), neki az asszisztense is harcedzett játékvezető (aVAR), és az operátor is szokott a másodosztályban közreműködni meccseken. Ők nézik a kamerákat – minimum 12 van egy stadionban –, és keresik a legjobb szögeket a visszajátszásoknál, ami perdöntő lehet egy-egy ítéletnél.

A VAR-t bármelyik meccsen négy esetben mindenképpen használni kell:

  • Minden egyes megadott gólt vizsgálnak.
  • Minden egyes megadott büntetőt kiveséznek.
  • Közvetlen piros lapot érő helyzetben szólnak, ha nem volt ítélet a pályán.
  • Hibás azonosításnál is jeleznek, ha rossz játékos kapott büntetést.

Utóbbi nem elhanyagolható, még a 2006-os vb-ről emlékezhetünk a horvát Josip Šimunić esetére, aki három sárgát kapott egy mérkőzésen, mert a bíró elfelejtette leküldeni a második lapnál. Most Debrecenben volt példa a hibás azonosításra, amikor Soltész szabálytalankodott, és nem az eredetileg megjelölt Ferenczi. Utóbbi így a pályán maradhatott, mert nem kellett második sárgával befejeznie a meccset.

Amit Bognár kifogásolt a Paks–Fradin, arra nem terjed ki a kötelező VAR-protokoll, és könnyen lehet, hogy ezen majd finomítani is fognak.

A második sárga lapot ugyanis szükségszerűen nem kell vizsgálni, csak az olyan durvaságot, ami elsőre kiállítást vonhat maga után. Ha megnézték volna Szélpál szabálytalanságát, lehet, hogy a pályán maradhat.

A VAR-hoz egyébként úgy tűnik, kezdenek hozzászokni a csapatok, mert a második fordulóban mind az öt meccsen volt kiállítás. (A Fradi találkozóját akkor elhalasztották.) A Mezőkövesd–Zalaegerszeg-találkozón mindjárt három is. Aztán mintha ráébredtek volna a játékosok, hogy van videó, és az utólagos felelősségre vonás sem maradhat el, mert a következő körben már sehol sem kellett felmutatniuk a bíróknak a piros lapot.

A legutóbbi forduló bővelkedett tizenegyesekben, a hat meccsen ötöt ítéltek meg a játékvezetők, de ezt nem nevezhetjük kirívónak, mert egy évvel ezelőtt ugyanígy a nyolcadik fordulóban csak eggyel adtak meg többet.

Az viszont tény, túl sokat áll a játék, remélhetőleg ez felgyorsul, és az egyébként sem túl veretes tempót nem szakítják meg percekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!