Megint kikapott a Hertha, nem áll jól Dárdai szénája

2021. október 2. – 17:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Bundesliga hetedik fordulójában ötödször kapott ki a Hertha. Dárdai Pál csapata szombat délután hazai pályán maradt alul. Az idén is átlag felett teljesítő Freiburg 2-1-re tudott nyerni Berlinben, és ezzel megszilárdította a helyét az élmezőnyben.

A Freiburg az első félidőben középhátvédje, Lienhart találatával előnybe került, a fordulás után a csereként beküldött Piatek – Dárdai Márton helyére ment be – egyenlített, de a Freiburg Petersen találatával megszerezte a 2-1-es győzelmet a 78. percben. A vendégcsapatnál többet volt a labda (56-44), többször találta el a kaput, 9-4 volt a javára a szögletarány, a számok alapján nem tűnik érdemtelennek a sikere. A Freiburgba a 76. percben állt be a magyar válogatott támadója, Sallai Roland.

A vereséget nehezen viselték a szurkolók, kifütyülték a csapatot.

A Hertha a tizenharmadik helyen áll, a válogatott meccsek miatt most két hétig nem rendeznek bajnokit. Az előző bajnoki szünet után két győzelemmel folytatták a szereplésüket. Most a berliniek előbb Frankfurtba mennek, utána a Gladbachot fogadják, nem lesz könnyű egyik meccsen sem a pontszerzés.

Fredi Bobic menedzser úgy nyilatkozott a héten a Kickernek, hogy nincs veszélyben a magyar edző pozíciója, de még egyszer nem szeretne olyan alárendelt szerepben látni a csapatát, mint az RB Leipzig ellen. A múlt szombaton a Hertha egy hatosba szaladt bele Lipcsében, ilyen különbséggel még sohasem kapott ki a magyar edző a német bajnokságban. A Hertha 20 gólt szedett be 7 forduló alatt, ami negatív rekord.

A Bild az újabb vereség után arról írt, könnyen lehet, hogy a 174. bajnokija az utolsó lesz a 45 éves magyar szakvezetőnek. Lothar Matthäus a Sky nevű csatornán Edin Terzic nevét dobta be, mint lehetséges utódot. Terzic a Dortmund edzője volt az előző szezonban, akkor is beugróként vállalt szerepet. Bobic a találkozó után megerősítette, Dárdai élvezi a bizalmat.

A Lipcse Szoboszlai Dominik beállásakor még 0-0-ra állt a 69. percben az újonc Bochummal szemben, végül 3-0-ra nyert, a magyar középpályás egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Gulácsi Péter védett, Willi Orbánt ezúttal nem nevezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!