Hosszasan mutatták a közvetítés során egy sportmászó fenekét, bocsánatot kért a nemzetközi szövetség

2021. szeptember 20. – 20:44

frissítve

Hosszasan mutatták a közvetítés során egy sportmászó fenekét, bocsánatot kért a nemzetközi szövetség
Johanna Färber az insbrucki világkupán júniusban, amikor pont ugyanez történt – Fotó: Johann Groder / EXPA / APA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Idén másodjára is bocsánatot kért a Nemzetközi Sportmászó Szövetség (IFSC) a 23 éves Johanna Färber osztrák sportmászótól, mert a moszkvai világbajnokság közvetítése alatt a kamera több másodpercen keresztül a sportoló fenekét vette – írja a CNN. Legutóbb júniusban történt pontosan ugyanez az insbrucki világkupán, a szövetség akkor is bocsánatot kért.

„Az IFSC elítéli az emberi test tárgyiasítását, és további lépéseket tesz, hogy megállítsa azt, valamint megóvja a versenyzőket”

– írta a szövetség a szombati közleményében, amiben bocsánatot kértek Färbertől.

A közvetítés miatt több néző is panaszt tett a szövetségnél, és a verseny egyik kommentátora, a szintén spotmászó Hannah Meul szintén szóvá tette a dolgot. Färber még nem reagált a történtekre, de a júniusi eset után azt írta az Instagramon, hogy teljesen fel van háborodva, mert kellemetlennek érezte, hogy ez ment élő adásban.

„Hagyják abba a női sportolók tárgyiasítását, és kezdjék el értékelni a teljesítményüket”

– írta júniusban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!