A szurkolók imádják, az UEFA betiltotta az Ajax Bob Marley-ra emlékező mezét

2021. szeptember 14. – 11:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kötelező győzelmet ért el az Ajax a hétvégén a PEC Zwolle ellen, a holland rekordbajnok 2-0-ra verte az utolsó helyen álló ellenfelét. Az amszterdamiak a harmadik számú mezükben léptek pályára a hazai csapat miatt.

Ezt a fekete alapú, az ujjain a rasztafari színekkel díszített mezt idegenben használják, és három kis madárkával (Three Little Birds) is ellátták – a második fotón látható –, így emlékeztek a reggae királyára, Bob Marley-ra. Ez a dal a klub egyik nem hivatalos himnusza is 2008 óta. A szurkolók imádják ezt a szerelést, az ajándékboltokban ez volt a legkelendőbb termék, a nyak alatti részen volt ez a kicsi embléma.

Amit a holland bajnokságban lehet, azt az európai szövetség (UEFA) nem engedélyezi. Az előírások szerint a mezen csak a klub címere lehet és a szponzorfelirat lehet, más nem. Pontosabban előre engedélyeztetni kell.

Az Ajax szerdán játszik a Bajnokok Ligájában Lisszabonban, a Sporting lesz az ellenfele, a három madárka nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!