Álltam a dobogó tetején, és vártam, hogy vége legyen

2021. szeptember 13. – 19:57

frissítve

Álltam a dobogó tetején, és vártam, hogy vége legyen
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Első olimpiájáról mindjárt két éremmel, egy arannyal és egy bronzzal tért haza a Szolnokon versenyző kajakos, Bodonyi Dóra. Pedig 2016-ban a visszavonulást forgatta a fejében, amikor nem jutott ki a riói olimpiára. Aztán edzőt váltott, és az új edző, Hadvina Gergely, a férje is lett. Ezzel jött a gyökeres fordulat.

A tokiói olimpián a kajakpárosok versenye volt az első döntője, és bronzérmet nyertek Kozák Danutával. Akkor nagyon őszintén azt mondta a futam után, félig üres a pohár.

Akkor még csalódott voltam, de most már örülök ennek az éremnek. Szégyelltem is magam, hogy nem tudtam kezdetben őszintén örülni, hiszen sokan a fél karjukat odaadnák egy ilyen éremért, én meg szájhúzogatással fogadtam. Voltak hibáink abban a döntőben, ezért voltam elégedetlen, de pár nap múlva már elengedtem a csalódottságot. Különösen, amikor láttam az öttusázó Kovács Sarolta örömét, miután ugyanolyan érmet kapott, mint én. Vagy a vízilabdázó fiúkat, akik az aranyért mentek, és mégis hogy tudtak örülni a harmadik helynek. A spanyolok elleni bronzmeccs az utolsó napon volt, meg is tudtuk nézni őket a helyszínen, az uszodában. Ezek az élmények is sokat segítettek a csalódottság legyűrésében.

Azért ebben a négyessel megnyert aranyérem is segített, nem?

Ó, dehogynem. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy ugyanannyi munkám van az aranyban, mint a bronzban. Négy nap különbséggel született a két érem, és ugyanazt a felkészülést végeztem el ellőttük. 27 éves vagyok, 20 év munkám van ebben a szereplésben.

Hogy lett kajakos?

Szarvason születtem, így természetesen a Körösön kezdődött minden, egy nyári táborban, hétéves koromban. Azon a nyáron sok mindent megpróbáltam. A számítástechnika nem jött be, ma sem érdekel. A társastánchoz nem volt a legszerencsésebb alkatom, nem is lett párom, úgy meg nehéz. A kajaktábort viszont nekem találták ki. A későbbi nevelőedzőm, Nyerges Attila tanított meg kajakozni, vele tettem meg az első métereket. Kicsit béna voltam az elején, beborultam párszor, biztosan nem rám mondták, hogy született tehetség vagyok.

De sok velem egykorú gyerek volt ott, és nagyon jó buli a vízparton lenni, szóval nem az edzések fogtak meg, hanem a társaság. Télen nem is jártam, a tornaterem nem az én világom volt, nem szerettem, az úszást pedig egyenesen utáltam. A harmadik évtől kezdve már télen se hagytam ki, de azért csaltam, amennyire lehetett. Az biztos, hogy a szorgalmammal nem tűntem ki, az elején legalábbis semmiképpen, nem teljes odaadással edzettem, eléggé lógós voltam.

És mikor változott ez meg, mikor fordult komolyabban a sportág felé?

Konkrét időpontot nem tudnék kiemelni. 2005-ben, 12 évesen utánpótlás-válogatott lettem, de talán még akkor sem. Érmeket szerezni persze nagyon jó érzés volt, de nem mondanám, hogy megfordult volna bennem akkoriban, hogy én egyszer majd híres kajakos leszek. Hosszú érési folyamat volt ez, nem is sejtettem előre, mennyire hosszú. A 2008-as utánpótlás Eb-n már békésszentandrási színekben indultam. Kézenfekvő megoldás volt, mert két percre laktunk a pályától, és macerás volt Szarvasra járni. Az edzőm először nem vette jó néven, de később megértette. Nem volt köztünk vita vagy konfliktus, a mai napig jó kapcsolatban vagyunk, folyamatosan beszéltem vele a tokiói olimpia alatt is, azt üzente, pálinkával és kolbásszal vár Szarvason. Aztán amikor az érmeseket fogadták a Syma csarnokban, akkor is ott volt, és gratulált, azt mondta, már a párost is megkönnyezte, de a négyes felénél teljesen meghatódott, nem is tudta végignézni.

A későbbi aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b–j) a kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntőjében a tokiói nyári olimpián 2021. augusztus 7-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI
A későbbi aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b–j) a kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntőjében a tokiói nyári olimpián 2021. augusztus 7-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ebben a folyamatban a 2016-os évet tekinthetjük mérföldkőnek? Akkor komolyan megfordult a fejében, hogy abbahagyja?

2015-ben már a Szolnok versenyzőjeként megnyertem az U23-as vb-t Portugáliában egyes ötszázon, és érmet nyertem a felnőtt vb-n is. Aztán egy év múlva a riói olimpiára nem jutottam ki. Vert helyzetbe kerültem, alig kaptam fizetést, és akkor jött a felismerés, hogy változtatnom kell. 180 fokot nem fordultam, de a radikális változás elkerülhetetlen volt. Azóta, ebben az öt évben nagyon sokat dolgoztam magamon, megtanultam felelősséget vállalni a tetteimért. 2016-ban azzal a lendülettel edzőt is váltottam.

Sokan beleragadnak a helyzetükbe, pedig érzik, hogy menni kéne, de nem merik felvállalni. Én kiálltam az elhatározásom mellett, megvolt a bátorságom hozzá. Szerencsére jó irányba kanyarodtam. A karrier véges, és akkor eldöntöttem, hogy nem lehet fontosabb semmi az életemben, mint a kajakozás. Amikor szezon van, akkor edzeni fogok, odafigyelek a dietetikusra, mindenre, amire csak lehet.

Azt gondoltam, hogy a maximumot hozom ki magamból már 2015-ben vagy 2016-ban is, de most már tudom, milyen az, amikor igazán fókuszált vagyok. Megcsináltam én akkor is az edzéseket, de nem százszázalékosan. Akkor még nem is tudtam, milyen az. A lelkiismeretem nyugodt volt, hiszen ott voltam az edzésen, nem hiányoztam, viszonylag jól is mentem, de messze nem az a munka volt, mint amit az elmúlt 4-5 évben végeztem.

A korábbi válogatott kajakos, Hadvina Gergely lett az edzője, akit ismert már, mert az erőnléti edzője volt. És később ő lett a férje is.

Az elején nem akartam csalódást okozni, megfelelési kényszer is volt bennem, noha mindketten sokat kockáztattunk. Azt mondta, ha nem hinné el, hogy képes vagyok az addiginál lényegesen magasabb szintre, nem foglalkozna velem. Én akkor még nem gondolkodtam mindenáron olimpiában, reális célokat tűztünk ki. Először jussak ki nem olimpiai számban a vb-re, aztán olimpiaiban is. Ezek gyorsan összejöttek.

Látja árnyoldalát annak, hogy a férje az edzője?

Amikor az edzőm lett, még nem volt a párom. Később jöttünk össze, ez is egy hosszú folyamat volt. Tetszettünk egymásnak, de a szerelem később alakult ki. 2017 nyarán már tudtuk, hogy összeházadosunk, és 2020-ban meg is tettük. Akkor mertem kimondani először, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni.

Ha 0–24-ben együtt van egy pár, azt nem gondolom, hogy egészséges. Egyszerűen nem lehet különválasztani a munkát és a magánéletet, aki mást mond, az hazudik, mindenképpen hazavisszük a problémáinkat. Ha feszült vagyok, mert nem úgy sikerült egy edzés, ő is feszült, mert őt is idegesíti, mi volt a hiba. Sokan nem gondolnák rólam, hogy eléggé hirtelen természetem van, de hát az van, nem tagadom, és ez olykor előnytelen. Volt már, hogy eldobtam valamit, ami a kezembe került.

Gergőnek kell ekkor hidegfejűnek maradnia, mert hát mégiscsak ő az edző. 2016-ban azt éreztem, hogy másra nem tudnám rábízni a karrieremet és az életemet sem, mert ő mindenben a legjobbat akarja nekem. Eleinte persze elgondolkodtam rajta, hogy ha ez nem működik, akkor nincs párkapcsolatom, és nincs edzőm sem, ami nem egy jó felállás az olimpiai ciklus elején, amikor a sikerhez elengedhetetlenül fontos a nyugalom, a kiegyensúlyozottság.

Többet dolgozik a kedvéért?

Nem hinném. Az már régen rossz lenne, ha az ő kedvéért tennék többet, nem önmagamért. De sokkal többet hoz ki belőlem, mint más, ezt alátámasztja az öt vb-arany és az olimpia is. De ha csak az edzőm lenne, akkor is kihozná belőlem a maximumot, mert olyan a személyisége. El kellett hitetnie velem, hogy képes vagyok nagy dolgokra, ha átlépek a kishitűségen. Hiába tettem meg már az edzéseken mindent, hiába mentem már edzésen remek időket, a kishitűség képes összenyomni. A lelkemre hatott, és láttam, hogy basszus, én is képes vagyok olyan időre, mint a legjobbak – és akkor minden kezdett átformálódni bennem. Egy csapásra nagyon nagyot fejlődtem.

Az idei hazai válogatóra milyen célt tűztek ki? Legyen meg a négyes, vagy legyen bent az első kettőben?

Bennem volt az, hogy bejövök az első kettőbe, Gergő nem mondott nagyot azzal, hogy ez reális cél. Eveztem is olyan időt, amit ha a válogatón teljesítek, akkor egyesben is mehetek az olimpiára, de nem sikerült. A kishitűségem miatt ezt én nem gondoltam magamról, de a négyesben így is biztosítottam a helyem. Egyéniben végül Kozák Danuta és Csipes Tamara indulhatott.

Miért ilyen nehéz ettől szabadulni? 2018-ban és 2019-ben már a világbajnok női négyes tagja volt. Az nem elég visszajelzés?

Kozák Danuta mellé beevezni egy válogatón a rajtállásba azért nem könnyű. Egy évet leszámítva az elmúlt 10 évet uralta. Nemcsak legyőzhetetlennek tűnt, hanem tényleg az is volt. Készülsz, jól edzel, és tudod, jön egy nagyon nehéz verseny, ahol egy verhetetlen ellenfeled van. Na akkor kell az erős hit. Valószínű, hogy csak egyszer kell áttörni a falat mentálisan, de ehhez kevés, hogy a négyessel van pár vb-aranyam. Folyamatosan sulykolni kell önmagamban, hogy erre képes vagyok, de bátorság kell már magához a kimondásához is. Előttem áll még ez a mentális feladat, de már egyre inkább érzem, ezt én is akarom.

Csipes Tamara ezüstjét azért volt jó látni egyesben, mert utat mutatott, hogy ezt én is meg tudom csinálni. El tudom képzelni, mi szakadhatott ki belőle. Szeretném, ha ez egyszer belőlem is kijönne. Jaj, mindjárt előjönnek a könnyeim, úgy beleéltem magam.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Hogyan tudná jellemezni ezt a női négyest?

Kárász Anna az örök optimista. Irigylem azt a képességét, hogy a legrosszabb pillanatokban is meglátja azt a szalmaszálat, amibe bele lehet kapaszkodni, és amivel kirángatja magát a bajból. Ha a tájékoztató versenyen olyan gyengén mentem volna, mint ő, biztosan összetörök. Ő viszont nem. Nagyon nehéz időszakokból is fel tudott jönni, megkeresi az utolsó lehetőséget.

Tami ellen egészen borzasztó versenyezni. Rá se merek nézni szinte. Félelmetes a kisugárzása, azt mutatja a testbeszéde, hogy nem ad semmi esélyt senkinek. Mindig magabiztos. Hogy eközben magáról mit gondol, azt nem tudom, de kifelé azt mutatja, hogy nem nyerhet más. Ha egy hajóban ülünk, abban bízom, hátha átragad valami rám az átütőerejéből. A magabiztosság lenne az esetében a kulcsszó.

Dana nagyon nagy erő akármelyik négyesnek, megnyugvást ad. Ő a hideg profi, mindig 100 százalékban fókuszált. A maximalizmus mindegyikünkre jellemző, de rá mégis valahogy másként.

Önmagamat megbízható versenyzőnek tartom. Nagyon rossz helyzetekben is oda tudom tenni magam. A 2019-es válogatón annyira beteg voltam, hogy alig bírtam kikelni az ágyból, 40 fokos lázzal feküdtem. Azt éreztem, hogy képtelen vagyok versenyezni. Aztán az utolsó erőmet összeszedve bekínlódtam magam a döntőbe, vagyis ha nagyon kell, akkor összeszedem magam.

Ismert mondás, hogy minél rosszabbak a körülmények, a magyaroknak annál jobb. Miért alakult ez ki?

Nem vagyunk elkényeztetve. Más országban nyolc fokban, szakadó esőben, egy hűvös áprilisi reggelen nem mennek ki edzeni, mert a víz is 10 fokos olyankor. Nálunk a válogató szorítása miatt muszáj, és bármilyenek a körülmények, akkor is jól kell menni, különben kiszorítanak a többiek. A tájékoztató versenyen olyan szembeszél volt, hogy a hasamig értek a hullámok, két hét múlva hátszélből oldalszél lett verseny közben, azt se tudtuk, hogy értünk be a célba. Ha ilyen körülmények között is sikerül a maximumot adni, akkor egy olimpián vagy egy világbajnokságon sem lehet baj.

Mégis izgultak a négyes előtt, pedig mintha megrendelésre kezdett volna esni az eső.

Izgultunk, de azt is tudtam, hogy ha féltávig nem mennek el vészesen tőlünk, akkor a táv második felében meglesz az arany, mert simán behozzuk.

A negyedik beülőben mennyit lehet érzékelni az olimpiai versenyből?

Keveset. Nekem elsősorban az a feladatom, és elnézést a szlengért, hogy nyomjam, mint a paraszt.

A rajtot éreztük, hogy jól sikerült, de én soha nem érzékelem azt, hogy, mondjuk, száz méternél vagyunk, és még négyszáz hátravan. 250 méternél Tami bemondja a hopp szócskát, ami a ritmusváltás jele, aztán 150 méterrel a cél előtt még egyszer hoppol, ezek a viszonyítási pontjaim. Illetve hát a célvonal, azt azért látom.

Nehéz negyediknek evezni, másképp kell vizet fogni. Másrészről viszonylag egyszerű a feladatom, csak követem az előttem ülő mozgását. Egyszerre evezek a többiekkel, és megpróbálom a maximális erőt beleadni.

Mi történt önnel a dobogó tetején?

Előttem nem pörgött le semmi a múltból, nem is vártam erre a pillanatra. Gergőt kerestem a tekintetemmel, de nem gondoltam semmire. Egyébként is sok időt vesz igénybe nálam, amíg leesik, most valójában mit értem el. Nagyon jó érzés a dobogó tetején állni, látni a zászlót, hallgatni a Himnuszt, nem kicsinylem le, de valójában a végét vártam már a ceremóniának, hogy mehessek Gergőhöz. A 2019-es szegedi vb-n megölelgettek a szurkolók a befutó után, azt jobban szeretem, de Japánban erre esély sem volt. A pátosz nem hatott rám, valószínű, hogy ehhez is érnem kell még. De lehet, hogy nem is vagyok pátoszos típus. Tudom, hogy mennyit tettem az aranyért, de azt nem szeretem, ha rólunk hősökként gondolkodnak vagy úgy ábrázolnak. Ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk, mint mások, semmivel sem különbek. Nekünk is vannak hétköznapi problémáink, ugyanúgy idegesít, ha nem találok parkolóhelyet, és ugyanúgy megbüntetnek engem is, ha a tilosban állok meg.

Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b–j) a kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után a tokiói nyári olimpián 2021. augusztus 7-én – Fotó: Phil Walter / Getty Images
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b–j) a kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után a tokiói nyári olimpián 2021. augusztus 7-én – Fotó: Phil Walter / Getty Images

Kevéssel az olimpia után derült ki, hogy van egy nem hétköznapi betegsége. Hogy jöttek erre rá?

Már az olimpián is éreztem, hogy van egy csomó a nyakamnál, a hajam alatt, de nem foglalkoztam vele, azt hittem, a stressztől van. Hétfőn értünk haza, utána voltam bulikban, és furcsa fáradtság telepedett rám. Először azt hittem, semmi baj, csak elszoktam már az éjszakázástól. Vasárnap estére belázasodtam. Strandon voltam, először napszúrásra gyanakodtam. De amikor az egész arcom fájni kezdett, nyilvánvaló lett, hogy ez nem napszúrás. Az első orvos azt mondta, arcüreggyulladás, aztán teszteltek Covidra, negatív lett. Ultrahangon is jártam, mert idegesítő volt, hogy nem érzem jól magam. Aztán máshol is csomók jelentek meg, na, az már egyenesen aggasztott, különösen, amikor már szabad szemmel is látni lehetett az egyiket. Aztán egy újabb orvos azt mondta, szerinte mononukleózis, és igaza lett. Ezzel nem lehet mozogni, mert rámegy a májra és a lépre, szóval fél év pihenő vár rám. Így a világbajnokság ugrott, de ha már ki kell hagyni, akkor egy olimpia utáni vb-t hagyjak ki.

Sokszor végiggondoltam magamban, mi van, ha még az olimpián jön ki rajtam a betegség. Arra jutottam, ha csak egy kicsit vagyok rosszul, biztos, hogy eltitkoltam volna, mert nem hagytam volna veszni az álmomat. Szerencsére várt pár napig a gyulladás, és csak később jött ki rajtam. Jól vagyok, de nagyon sok pihenés vár rám.

2024 nyarán nagyon sokszor előjön majd a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy sikerüljön a zsinórban négy győzelem a négyesnek. Triplázni tudott a múltban a magyar pólócsapat, a párbajtőrözők, ennél nagyobb sorozat viszont csak a férfi kardcsapatnak sikerült az olimpiák történetében.

Ami először eszembe jut, hogy ez nem megadatik, ezért rengeteget kell melózni. Nem egy életbiztosítás, de jó a női négyesben ülni. Amíg ilyen a hazai konkurencia, mindig lesznek kiemelkedő eredményeink. Nehéz a válogató, sokan vagyunk jók, és ezért is leszünk jók. Mind a négyen döntősök lehettünk volna egyéniben, ha a szabályok megengedték volna, hogy többen is induljunk. Ilyen erőt más országnak nem könnyű felmutatnia, nagyon nagy fegyvertény ez. Sokan elfelejtik, hogy könnyű a négyesből kikerülni is, nem jelent fix helyet még az előző évi világbajnokságon mutatott forma sem, mert egy új év mindig új kihívókat hoz. Én is így jelentem meg a színen 2018-ban, valakinek elvettem a pozícióját.

Sokszor megkapjuk, hogy ti, csajok, úgyis nyertek, bárcsak én is kajakos lehetnék. Ilyenkor azt szoktam mondani magamban, hogy csak egy napot töltsön el velünk bárki a felkészülési időszakban, és nem biztos, hogy kívánni fogja utána a többi 330-at. Nem szeretem, ha degradálják a sikerünket. Könnyű nekünk? Azért könnyű nekünk, mert nagyon sokat edzünk, akkor könnyebb nyerni.

Önös érdekünk, hogy sokat dolgozzunk, de nem ismerek olyat, aki kevés munkával ért a csúcsra. Ezért volt nekem annyira fontos a változás, hogy beláttam, másként nem lehet. El sem tudom képzelni a mai fejemmel, miért nem így csináltam már 2015-ben, és összeszorul a szívem, amikor arra gondolok, mi lesz velem edzés nélkül, mihez fogok akkor kezdeni.