Azt szokták mondani, ez a legnehezebb kétlépéses sakkfeladvány

2021. szeptember 12. – 11:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1889-ben szülte ez az állást Thomas Taverner képzelete. Azt nem tudjuk, meddig dolgozott rajta, de tényleg van benne feszültség, ha figyelmesebben nézzük, vibrál az egész tábla. Világos következik lépésre, és két lépésben megadásra készteti ellenfelét. Első látásra azt gondolhatnánk, hogy egy gyaloglépéssel egyből is megvan a matt, de akkor vesszük észre, hogy az a gyalog nem mozdítható, mert kötésben van. A sötét királynő épp ezért nem igazán elrakható, de ha végigtekintjük, a többi bábu is fontos pozíciót tölt be a sötét állásában, védelmezik a királyt.

Világos lép, és két lépésben mattol
Világos lép, és két lépésben mattol

Az lesz a kulcs, hogy ki kell sakkozni, melyik sötét bábu léphet, és annak szellemében kell megtennie az első lépését a világosnak is. Valóban nem könnyű feladvány, de tényleg szép a végeredmény. A feladványt ezúttal is Kállai Gábor nemzetközi nagymester találta, és a levezetésben is ő magyarázza el, mit kell tennünk. A korábbi feladványokat pedig itt találja.

Ha alaposan megnézzük az állást, akkor látjuk, amennyiben sötét indulna, csak egyetlen egy lépése lenne, amire nem kapna azonnal mattot, ez 1. – Hg3. Így fordított logikával olyat kell világossal lépnünk, ami 1. – Hg3-ra is megteremti a mattképet, és persze nem veszíti el a már meglévő mattképeket sem. A helyes induló lépés a talán kissé rejtélyesnek tűnő 1. Bh7!!, és 1. – Hg3-ra 2. Bh4 mattol!

Ha a futó e5-re üt, akkor a király azt leveheti, bástya e8 sakkal folytatható a támadás, de akkor már csak három lépésből lehet befejezni a partit. Ugyanez érvényes arra, ha a király nem üti le a futót.

Ha a vezért c6-ra tesszük abban a reményben, hogy majd egy felfedett sakkal, vagyis a huszár elmozdításával adunk mattot, akkor sem fog két lépésben sikerülni, mert akkor a király a d3 mező felé tud menekülni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!