A gólöröm közben elkapta a feléje dobott poharat a dortmundi futballista

2021. szeptember 12. – 14:57

Másolás

Vágólapra másolva

4-3-ra nyert a Dortmund Leverkusenben a Bundesliga szombati meccsén, a hazai csapat háromszor is vezetett, a Dortmund azonban nemcsak háromszor egyenlített, hanem Erling Haaland tizenegyesből belőtte a vendégek negyedik gólját, amire már nem volt válasza a hazai csapatnak.

A leverkuseni szurkolók egy része elég vehemens választ adott, amikor Haaland a gólját ünnepelte a szögletzászlónál. Beintettek neki, és meg is dobálták a drukkerek, de az igazán emlékezetes produkciót Jude Bellingham nyújtotta, aki miközben ünnepelte a norvég csatárt, elkapja a feléje repülő poharat, úgy tesz, mintha inna belőle és eldobja. Mivel a száját törölgette utána a mezével a 18 éves angol játékos, nyilván egy kicsi neki is jutott a pohár tartalmából.

Ezzel a sikerrel a Dortmund négy forduló után felzárkózott a harmadik helyre, a Leverkusen visszacsúszott hatodiknak. A Leverkusen csütörtökön az Európa Liga csoportkörének első fordulójában a Ferencvárost fogadja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!